Létrehozva: 2018.07.06.

Közel százmillió forintot kapnak Rozália árvái

Összesen több mint hatmillió eurónyi kárpótlást kapnak a ceglédberceli balesetben elhunytak hozzátartozói - jelentette be az érintett biztosítótársaság. A döntést azért tudták ilyen hamar meghozni, mert mind a román, mind a magyar fél gyorsan lezárta a nyomozást, másrészt azért is siettek a döntéssel, mivel gyerekek az érintettek.

 A biztosító nem kérdőjelezte meg a kártérítés jogosultságát, csak a jogosultak köréről és az összegről kellett dönteniük.

„ Úgy gondoljuk, hogy a közlekedési szabályok betartása minden mellett elsőbbséget élvez, nem szabadna hagynunk, hogy emberéletekbe kerüljön a figyelmetlenség" – mondta az Adevarul című román lapnak a City Insurance biztosító társaság képviselője.

,,Minden egyes figyelmetlen perc számít."

A romániai Maros megyében

összesen 139 hozzátartozó jogosult kártérítésre, fejenként 45 ezer eurót kaphatnak.

 Amelyik családban több árva gyerek maradt, ott minden gyermek megkapja ezt az összeget. Van olyan eset, ahol az elhunyt szülei is jogosultak kártérítésre.  A Mezei családban négyen haltak meg, két testvér, Radu és Petru, egyikük felesége, Rozália, valamint az unokatestvérük, George. Ebben a családban tizenhárom gyerek marad árván. A 32 éves Rozáliának hat gyereke volt, őket a baleset után a nagymama vette magához. A hat gyerek után kapott pénz - közel százmillió forint - lehetővé teszi, hogy legalább anyagiakban ne kelljen szűkölködniük.

A román sajtó szerint Romániában még nem volt ilyen összegű kártérítésre példa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast