Létrehozva: 2020.01.12.

Körülhatárolták a tüzet Óbudán

Körülhatárolták a Budapesten, a III. kerületi Kunigunda útján vasárnap este keletkezett tüzet, már csupán utómunkálatokat végeznek, ezek azonban elhúzódhatnak – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.

Szerző Ripost

Kolozsi Péter kiemelte, hogy ipari létesítményre nem terjedtek át a lángok.

A katasztrófavédelem mobil laborral vonult ki a helyszínre, a mérések azt mutatták ki, hogy a lakosság nincsen veszélyben – hangsúlyozta.

A helyettes szóvivő a korábbi információkat pontosítva közölte, hogy öt épületben keletkezett tűz, ezek közül négy lakóingatlan. Az egyikben felcsaptak a lángok, amelyek több gázpalack felrobbanását okozták. Ettől az épület összedőlt, feltehetőleg a tűz miatt pedig leszakadt egy nagyfeszültségű vezeték, ami jelentősen nehezítette a nagy erőkkel kivonult tűzoltók munkáját. Az összes épület lakhatatlanná vált – közölte Kolozsi Péter.

Megjegyezte, hogy melegedőbuszt vezényeltek a helyszínre. A helyettes szóvivő azt mondta, hogy egy ember megsérült: áramütést szenvedett. Őt átadták a mentőknek.

A vezetéket, amely a földön fekszik, áramtalanították. A körülmények tisztázására tűzvizsgálati eljárást indítottak – jelezte.

Kolozsi Péter megjegyezte, hogy az épületekben kilencen laktak, közülük öten tartózkodtak otthon. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt írta, hogy az esettel összefüggésben idegenkezűség gyanúja eddig nem merült fel.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kovács István barcelonai ténykedése: Romániában elővették a magyar kártyát

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra