INSIDER

Koronavírus: továbbra sincs magyar beteg

Magyarországon két gyanús esetet vizsgáltak ki, de egyiknél sem igazolódott be a fertőzés.
  • Szerző: Ripost

Továbbra sincs magyar érintettje a Kínából kiinduló koronavírusnak, Magyarországon két gyanús esetet vizsgáltak ki, de egyiknél sem igazolódott be a fertőzés – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért is felelős államtitkára szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Menczer Tamás közölte, a kínai hatóságok lezárták Vuhan várost és az azt körülvevő Hopej tartományt, így senkinek nem javasolják az oda történő beutazást, mert onnan kijutni jelenleg nem lehet.

Lezárták Vuhan városát
Fotó: AFP

Hangsúlyozta, négy Vuhanban tartózkodó magyar állampolgárról tudnak, akik egy szállodában laknak és munkavállalási céllal érkeztek az országba, valamint egy magyar férfival tartják a kapcsolatot Hopej tartományban, ők mind jól vannak, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, mikor hagyhatják el a térséget.

Menczer Tamás megerősítette, a koronavírusról a jelenlegi információk alapján azt lehet mondani, hogy eredetileg valószínűleg állatról terjedt emberre, később viszont már emberről emberre terjedt. A statisztikák szerint egy beteg átlagosan másfél-két embert fertőz meg, a betegek 20 százaléka önerőből, azaz bármiféle gyógyszer bevétele nélkül felgyógyult. Felhívta a figyelmet arra is, hogy szakemberek szerint a személyes higiéniára történő nagyobb odafigyeléssel, így például a gyakori kézmosással könnyebb elkerülni a betegséget.

Kiemelte, több ország tudósai dolgoznak a vírus elleni hatásos vakcinán. Az államtitkár jelezte továbbá, a Kínából érkező csomagok esetében nincs szükség speciális óvintézkedésekre, mivel azok nem fertőznek.

Menczer Tamás arra kérte a Kínába utazó magyar állampolgárokat hogy kellő körültekintéssel tervezzék meg útjukat, és mindenképpen regisztrálják magukat a konzuli szolgálat honlapján.

Menczer Tamás ezzel kapcsolatban elmondta, az uniós országok túlnyomó többsége nem vezetett be rendkívüli intézkedéseket a repterein, néhány ország rendelt el bizonyos szűréseket a Vuhanból érkező gépek esetében, de ilyen járatok már nem közlekedhetnek a város lezárása miatt.

És ezeket olvastad már?