Létrehozva: 2021.03.16.

György István: gördülékenyen és jól haladnak az oltások beadásával

Magyarországon gördülékenyen és jól haladnak a koronavírus elleni oltások beadásával; semmi ok nincs arra, hogy ettől az oltási programtól eltérjenek – nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

Magyarországon gördülékenyen és jól haladnak a koronavírus elleni oltások beadásával; semmi ok nincs arra, hogy ettől az oltási programtól eltérjenek - nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője hétfőn a közmédiának.


MTI/Komka Péter

György István kiemelte, Magyarország az Európai Unió egyik legsikeresebb oltási programját hajtja végre.

„A számok makacs dolgok” – fogalmazott, hozzátéve: a nemzetközi kimutatás szerint Magyarország az összes beadott oltást figyelembe véve 17,7 százalékon áll, s ezzel stabilan a második az EU-ban. Elmondta, hogy a héten sikeresen, minden probléma és gond nélkül végrehajtották az előző hétről elhalasztott sms-behívásos AstaZeneca-oltások beadását.

A legtöbb helyen minden zavar és tumultus nélkül sikerült lebonyolítani az oltásokat, csupán egy-két helyen fordultak elő tumultuózus jelenetek. Példaként említette a Jahn Ferenc kórházat, de azt mondta: ott is egy órán belül megszüntették ezt a problémát. Az államtitkár megjegyezte, még mindig nagyon sokan vannak, akik a megadott időpontjuknál sokkal korábban érkeznek az oltási helyre.

Az országos oltási munkacsoport vezetője kitért arra, hogy az oltási hétből még a hétfő és a kedd hátravan, de a következő heti terv is megvan. A következő héten viszont kevesebb oltóanyag áll majd rendelkezésre. A kórházi oltópontokon Pfizer-, a háziorvosok pedig AstraZeneca-vakcinával oltanak majd.


MTI/Mohai Balázs

György István köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vesz az oltások beadásában, annak lebonyolításában. Hangsúlyozta azt is, az oltási program lényeges eleme, hogy aki regisztrált, menjen is el az oltásra.

Közölte, hogy az EU oltóanyag-szállítása továbbra is akadozik. Most kaptak értesítést arról, hogy az AstraZeneca oltóanyagából az elkövetkező időszakban több százezerrel kevesebbet fog kapni Magyarország. Megjegyezte: ebből is látszik, hogy bölcs döntés hozott a magyar kormány, amikor keletről – Oroszországból és Kínából – is vakcinákat szerzett be. Ez is segíti, hogy az oltási programmal hatékonyan és gyorsan haladjanak – jelentette ki. Szólt arról is, hogy az oltásokkal kapcsolatban sok téves információ kering.

„Politikai ellenfeleink igyekeznek mindent kihasználni” – fogalmazott, kiemelve: ezek az állítások minden alapot nélkülöznek. Alaptalannak nevezte például, hogy a beérkezett oltóanyagokat ne használnák fel. Azt mondta, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központnak az érkező szállítmányokat be kell vizsgálnia, s ez hosszabb folyamat. A rendelkezésre álló és a beadható vakcinákat viszont mind beadják – közölte.

György István elmondta, a jelenlegi ütemezett oltási szakaszban több mint 5500 oltóhely áll rendelkezésre A tömeges oltási szakaszban pedig csaknem 7 ezer oltóhely lesz. Közölte, vannak önkormányzatok, amelyek „nagy aktivitást mutatnak” és oltóhelyeket hoznak létre, de erre jelenleg semmi szükség. Az oltóhelyek száma elegendő – szögezte le, hozzátéve: az oltásokkal akkor hagyják el az egészségügyi intézményrendszert, ha annak különleges indoka lesz.

Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 334 595 fő a beoltottak száma, ebből 398 962 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról. Kérjük, hogy tartsák be az óvintézkedéseket! 7706 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 524 196 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 131 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 17 083 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 354 817 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 152 296 főre emelkedett. 9300 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1008-an vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán. Már több mint 3,2 millióan regisztráltak, közülük az idősek oltása a legsürgetőbb feladat, hiszen ők vannak kitéve leginkább a betegség súlyos lefolyásának. A háziorvosok AstraZenecával, a kórházi oltópontokon pedig Szputnyikkal és Pfizerrel oltják az időseket. Kérjük, hogy a mai ünnepnapon is olyan programot válasszanak, amely nem veszélyezteti sem saját, sem mások egészségét, kerüljék a csoportosulásokat és azokat a helyeket, ahol nagyobb esélye lehet a fertőzésnek!

A járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat. A harmadik hullám kezdete óta újabb egymillióval nőtt a regisztráltak száma, de még így is sokan vannak, akik nem jelentkeztek. Az időseket különösen kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon! A védőoltás életet ment.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: megtalálhatják a Loch Ness-i szörnyet

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben – mutatjuk a részleteket!

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják