Létrehozva: 2020.05.20.

Koronavírus: meggyógyult Magyarország legidősebb fertőzöttje

Igazi szenzációt hajtottak végre a magyar orvosok, egy 100 éves nőt gyógyítottak ki a koronavírusból.

Hónapok óta alig hallani másról a koronavíruson kívül. Az év elején még csak sejteni lehetett, hogy a kórokozó előbb-utóbb Magyarországra is megérkezik, ám február végén a rémálom valóra vált. A vírus megkezdte ténykedését a hatá­rainkon belül.

A tájékoztatásokból tudni lehetett, hogy a kórokozó tünetei nagyban hasonlítanak egy influenzás megbetegedéséhez, ám tekintettel arra, hogy még nem találtak ellenszert, és a vakcinát sem sikerült a tudósoknak kifejleszteniük, sokkal komolyabban kell annál venni!

A Bors úgy tudja, hogy a 100 éves hölgyet egy idôsotthonbólszállították kórházba, ő felgyógyult a koronavírusból,erős szervezete is segíthette a gyógyulást (képünk illusztráció)
Fotó: MTI

Különös tekintettel azon betegek esetében, akik vagy már eleve szenvedtek egy alapbetegségben (tüdőgyulladás, magas vérnyomás), vagy 65 év felett járnak. Ezek a csoportok halnak bele ugyanis a legnagyobb valószínűséggel a fertőzésbe.

A magyar orvosok hosszú hetek óta példát mutatnak a világnak: nem csupán arról van szó, hogy egy kutatónak sikerült izolálnia a koronavírust, hanem arról is, hogy már több beteget is meggyógyítottak vérplazma segítségével. A tegnapi adatok alapján tudni lehet, hogy eddig Magyarországon 645 budapesti és 767 vidéki lakos gyógyult fel a koronavírusból.

A felépültek korelnöke egy 100 éves illető, akit a Bors információi szerint egy otthonból szállítottak kórházba, miután erős fájdalmakra és legyengültségre panaszkodott. Mikor a lázát megmérték, kiderült: a hőmérő 38-at mutat, azért gondoskodtak a beteg azonnali kórházba szállításáról.

Az eddigi tapasztalatok alapján tudhatjuk, hogy megfelelő immunitással az idősek is legyőzhetik a vírust, állítja dr. Bense Tamás
Fotó: Bors

Bense Tamás családorvos a Borsnak elmondta: nagyon valószínűnek tartja, hogy a hölgy- beteg eleve erős szervezettel rendelkezett. A női betegek könnyebben legyőzik a kórokozót.

„Az eddigi tapasztalatok alapján tudhatjuk, hogy megfelelő immunitással az idősek is legyőzhetik a vírust. Ezt bizonyítja a 100 éves felgyógyult esete is” – taglalta a Bors kérésére az ismert szakember.

A protokoll szerint minden koronavírussal fertőzött, kórházban kezelt beteget megfigyelés alatt tartanak, hogy ha szükséges, mielőbb lélegeztetőgépre köthessék. Figyelik az értékeit, mérik a vérnyomását, és a koronavírus tesztjét is többször megismétlik.

Holland nő a legidősebb

Egy 107 éves holland nőnek is sikerült legyőznie a koronavírust, ő a legidősebb páciens, aki kigyógyult a COVID-19-betegségből.A délnyugat-hollandiai Goeree-Overflakkee sziget egyik idősotthonában élő Cornelia Ras március 17-én esett ágynak, egy nappal a 107. születésnapja után, előzőleg az intézmény több másik lakójával együtt részt vett egy istentiszteleten. Nem sokkal később a nőnél és a szertartás negyven másik résztvevőjénél is kimutatták a vírust. A fertőzöttek közül azóta tizenketten meghaltak, Rasszal azonban a hét elején azt közölték az orvosai, hogy sikerült legyőznie a betegséget. Unokahúga, Maaike de Groot elmondta, hogy Ras nem szed semmilyen gyógyszert és a mai napig magabiztosan jár-kel. Izlandon is egy rendkívül idős, 102 éves asszony gyógyult ki a kórból. Egy 101 éves olasz is a szerencsés csúcstartók közé tartozik. Az idős urat Rimini kórházában gyógyították meg. A sajtóban signore P.-ként emlegetett nyugdíjas gyermekeivel él.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast