Létrehozva: 2021.07.18.

György István: Európában elsőként válik lehetővé a harmadik oltás beadatása Magyarországon

Magyarország – Európában elsőként – lehetővé teszi a harmadik oltás beadatását ingyen, önkéntes alapon – mondta a Miniszterelnökség közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője a közmédiának vasárnap Balatonmáriafürdőn.

György István hangsúlyozta, járványügyi szempontból Európa egyik legbiztonságosabb országa ma Magyarország, ez annak köszönhető, hogy mindkét oltás beadásában a második, de világviszonylatban is előkelő helyen áll.

A felnőtt lakosság 55 százaléka kapta meg eddig mindkét oltást, az idős korosztálynak pedig mindössze 18 százaléka nem oltatta be magát az első vakcinával sem – ismertette.

Fotó: MTI

Elmondta, hogy Belgiumban több mint négyszeresére nőtt a fertőzések száma az utóbbi hetekben, és Ausztriában, Hollandiában is már kétszeres sebességgel terjed delta variáns. Ezért teszik lehetővé Magyarországon a harmadik oltást, ami pluszvédettséget jelenthet.

Kifejtette: a harmadik oltást négy hónappal a második oltás után javasolják beadni, de orvosi, háziorvosi ajánlásra ettől el lehet térni, hamarabb is meg lehet kapni. Elsősorban az időskorúaknak és a járványügyi szempontból veszélyeztetetteknek javasolják. Az orvosi-szakmai kérdés, hogy milyen vakcinával oltsanak.

A harmadik oltást „főszabályként” azokon a helyeken lehet beadatni, ahol az első két oltás történt, vagyis a háziorvosnál és oltópontokon – közölte.

Kiemelte, hogy a legveszélyeztetettebbek a vírus terjedése szempontjából azok, akik még nincsenek oltva, ezért törekedni fognak arra, hogy őket is rávegyék az oltásra.

A 60 éven felülieket külön megkeresik. „Kérem ezt ne vegyék zaklatásnak, hiszen ez az egész magyar társadalom érdeke” – mondta az államtitkár.

A gyerekek beoltására is külön akciókat szerveznek. A cél, hogy a 12-15 és a 16-18 évesek közül minél többen megkapják az oltást. Az iskolakezdés előtti két nap mellett szeptember 30-án és 31-én is szerveznek nekik az iskolákban oltási akciókat – tudatta György István.

Tájékoztatása szerint a harmadik oltásnál az egészségügyi dolgozóknak nincs elsőbbségük, de azt szeretnék, hogy közülük is minél többen megkapják a harmadik adag vakcinát.

Beszámolt arról is: az operatív törzs javaslata alapján döntött úgy a kormány, az egészségügyi dolgozóknak meg kell kapniuk az első két oltást, csak így végezhetnek a továbbiakban „aktív feladatellátást”.

Külön kategóriát jelentenek azok az egészségügyi dolgozók, akiknek valamiért nem javasolt az oltás felvétele. Nekik ezt két külön orvosi véleménnyel kell igazolniuk, és a kórházigazgató dönti el, engedélyezi-e a további munkájukat. Ez attól is függ, milyen munkakörben dolgoznak – válaszolta az államtitkár az MTI kérdésére.

György István hangsúlyozta: elegendő oltóanyag áll rendelkezésre. Mindenkit arra szeretne biztatni – mondta -, hogy oltassa be magát, hiszen nem a bezárások és korlátozások jelentik a járványban az igazi védettséget, hanem ha az átoltottság minél magasabb szintet ér el.

A kormány lehetővé teszi a koronavírus elleni harmadik oltás felvételét augusztus 1-től, ehhez bőséges mennyiségű vakcina áll rendelkezésre – jelentette be a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Magyarország biztonságos a magas átoltottságnak köszönhetően A kormányfő azt mondta, a harmadik oltás felvételére a másodikat követően négy hónap elteltével lesz lehetőség, de az orvosok ettől eltérhetnek. Azt is az orvosok döntik el, hogy melyik oltóanyagot adják be – tette hozzá. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Magyarország még mindig az egyik vagy talán a legbiztonságosabb ország átoltottság tekintetében Európában, magasabb azok aránya, akik a teljes védettséget adó második oltást is megkapták, mint Németországban vagy Nagy-Britanniában. Orbán Viktor azt javasolta, hogy csak azok utazzanak külföldre nyaralni, akik mindkét oltást megkapták. Az időseket személyesen is felkeresik Az eddigieknél fertőzőbb delta variáns megjelenése miatt az, aki nem vette föl az oltást, nagyobb veszélyben van, mint a járvány idején eddig bármikor. Ezért azokat a 65 évesnél idősebbeket, akik nem kaptak eddig oltást, személyesen meg fogják keresni – hangsúlyozta. Iskolakezdéskor felvehetik az oltást a fiatalok Orbán Viktor azt is bejelentette: az iskolakezdés előtt két nappal minden oktatási intézményben lehetővé teszik, hogy a 12 évesnél idősebb gyerekek felvegyék a koronavírus elleni oltást, ha a szüleik ezt megengedik. A kormányfő azt mondta, a 12-15 év közötti korosztály 13-14 százaléka már megkapta az oltást. A 16-18 év közöttiek oltása nagy sebességgel halad, az átoltottság közöttük 45 százalék körül van – közölte. Kötelező lesz az oltás az egészségügyi dolgozóknak Az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz a koronavírus elleni oltás – közölte Veszélyes elbizonytalanítani az embereket Kifejtette: minden olyan vélemény, amely bizonytalanságot kelt egy válságban, baj; minden, ami a közös, egymást támogató cselekvést gyengíti, ártalmas. Ez különösen így van járvány idején, mert emberéletekről van szó – tette hozzá. Úgy látja, az igazi veszélyt nem az álorvosok jelentik, hanem az, ha politikusok járványügyi tanácsokat adnak tesztelésről, oltásról.

A magas rizikófaktorú páciensek, illetve azok kérjék a harmadik oltást, akik attól félnek, hogy nem elég a védettségük – mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

Kifejtette, a harmadik oltásnak nincs veszélye, de figyelni kell arra, hogy ki mit kap.

Az mRNS vakcina után jöhet vektorvakcina (például az egy dóziusú Janssen), míg az Astra Zenecát vagy Szputnyik V-t kapottaknak más típusú oltóanyagra van szükségük.

Az orvos azt javasolta, hogy a háziorvoshoz fordulva válasszuk ki a megfelelő megoldást. Szerinte a harmadik oltás nem árthat és nem kell mellékhatásoktól tartani.

Akinek kétségei vannak, forduljon kezelőorvosához vagy háziorvosához, ő segít majd kiválasztani az oltást, amivel 110 százalékos biztonságban lesz – fogalmazott.

Merkely megismételte a korábbi nézetét, miszerint nincs értelme az antitestszűrésnek, mert mert az antitestszám csak a védettség egyik eleme. Az antitestek vizsgálata a betegség lefolyását tudja biztosan igazolni, de a védettség igazolása sokkal bonyolultabb folyamat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast