Létrehozva: 2021.06.17.

Koronavírus: nőtt az új fertőzöttek száma, elhunyt 4 beteg

Magyarországon is megjelent az indiai vírusmutáns, a védőoltás felvétele ezért is fontos. Továbbra is be kell tartani a védelmi intézkedéseket.

113 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 322 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 4 krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 948 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 733 907 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 43 467 főre csökkent. 320 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 45-en vannak lélegeztetőgépen – írja a koronavírus.gov.hu

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Folyamatosan regisztrálhatnak a Magyarországon élő külföldiek és a külhoni magyarok is, oltásuk a közeljövőben megkezdődik.

Az 5 millió beoltott elérését követően életbe lépett az újraindítás újabb fokozata, sok korlátozás megszűnt, ugyanakkor alapvető védelmi intézkedések még életben vannak, hiszen a vírus még itt van.

Minden olyan helyen továbbra is kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedés során és az üzletekben történő vásárláskor is kötelező a maszk használata.

Koronavírus fertőzöttségi megyetérkép 6.17
Fotó: koronavírus.gov.hu

A közterületen felállított kivetítőkön a szabadtéri meccsnézés nem minősül rendezvénynek, arra a vendéglátó teraszokra vonatkozó szabályok irányadóak. Ennek értelmében védettségi igazolvány nélkül is lehet ott tartózkodni, és élvezni a foci EB-t.

A kormány felállította a közösségi élet újraindításáért és a gazdaság újraindításáért felelős Operatív törzseket, és nemzeti konzultációban is kikéri a magyar emberek véleményét a gazdaság újraindításával kapcsolatos kérdésekben.

A világon 176 967 559 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 830 585 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.

A beoltottak száma pontosan 5 375 923 fő, közülük 4 299 073 fő már a második oltását is megkapta. 113 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 322 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 4 krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 948 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 733 907 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 43 467 főre csökkent. 320 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 45-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát. Magyarországon is megjelent az indiai vírusmutáns, a védőoltás felvétele ezért is fontos. Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, az érvényes regisztrációval rendelkezők pedig interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra a www.eeszt.gov.hu honlapon.

Az érvényes regisztrációval rendelkezők automatikusan tudnak az interneten időpontot foglalni az oltásra. Az internetes időpontfoglalóban országosan Pfizer, Sinopharm és korlátozott mennyiségben még Szputnyik oltás foglalható. Egyes oltópontokon Janssen és Moderna oltás is elérhető. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/folyamatosan-nyitva-van-az-online-idopontfoglalo

Az oltást igazoló alkalmazás mobiltelefonra ingyenes letölthető, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltására. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/ingyenesen-letoltheto-koronavirus-elleni-vedooltast-igazolo-mobilalkalmazas-szolgaltatoknak

Folyamatosan regisztrálhatnak a Magyarországon élő külföldiek és a külhoni magyarok is, oltásuk a közeljövőben megkezdődik.

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) támogatja a 12 év feletti korosztály COVID-19 elleni védőoltását. A gyermekek körében gyakran enyhe formában zajló fertőzés ellenére érintettségük nem elhanyagolható a közvetlen vírushatás és a járvány járulékos következményei miatt.

A kamaszok szociális kapcsolataik révén nagy szerepet játszanak a vírus tünetmentes átadásában, amely a víruscirkuláció fenntartásával kedvez újabb mutációk kialakulásának.

Nyájimmunitást a fiatalok védőoltása nélkül nem érhetünk el, ráadásul a fertőzés kimenetele még gyermekeknél sem megjósolható, ezért hatékony és biztonságos védőoltás jelenlétében súlyos szakmai hiba a gyermekek természetes immunitására építeni.

Ezért a HGYE javasolja a 12-18 év közötti korosztály oltását, különös tekintettel

- a COVID-fertőzés szempontjából rizikócsoportokba tartozókra

- akik külföldi utazáson, nemzetközi tömegrendezvényeken vesznek részt

- hozzátartozójuk külföldön dolgozik

- rizikócsoportba tartozó hozzátartozóval élnek együtt

- nem estek át COVID-19 fertőzésen.

A fokozott fertőzőképességű delta variáns már számos európai országban jelen van és a legnagyobb fenyegetést az oltatlanok számára jelenti.

A mRNS oltás hatékonysága kiváló a fiatal korosztályban, a variánsok ellen is véd és a járvány őszi fellángolásának rizikója lényegesen meghaladja az oltás esetlegesen előforduló kockázatait.

A nyári szünidő időszaka ideális az oltások tervezhető kivitelezéséhez mind a rendelőkben, mind az oltópontokon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hol a legolcsóbbak a laktóz- és gluténmentes termékek a hétvégén? Az Árfigyelő segített megtalálni a legjobb árakat!

INSIDER

Megküzdött a fogyásáért Eszter: "Ez a százegyedik életmódváltásom"

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe