Létrehozva: 2020.03.09.

Koronavírus: bezártak egy iskolát Pozsonyban

Az iskola egyik dolgozója megfertőződött, így kénytelenek voltak döntést hozni.

Koronavírussal fertőződött meg egy óvónő Pozsonyban. Martin Chren, a pozsonyi Ružinov városrész polgármestere azt írta a Facebookon, hogy a Palkovič utcai intézmény egyik óvónőjénél mutatták ki a koronavírus-fertőzést.

Fotó: 123rf

A megbetegedett óvodások száma miatt a közegészségügyi hivatal már el is rendelte az óvoda bezárását, mert múlt pénteken már terjedhetett a koronavírus az óvoda alkalmazottai és a gyerekek között.

Információk szerint az épület másik felében lévő bölcsőde üzemel.

Az igazgatónők elmondása szerint, a két intézménybe járók nem érintkeznek egymással, ám vannak köztük testvérek nem szeretnének semmit a véletlenre bízni

- mondta a polgármester.

Fotó: AFP

Ezzel egyidejűleg sajtótájékoztatóján beszélt a pozsonyi főpolgármester arról, hogy koronavírus-fertőzést mutattak ki a tömegközlekedés egyik női sofőrénél is. A tömegközlekedési eszközöket ezután fertőtlenítették.

Preventív célból 5 napra bezárják a pozsonyi óvodákat és alapiskolákat, valamint szabadidőközpontokat is, továbbá a városi galériát, múzeumot és könyvtárat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra