INSIDER

Koronavírus: az egészségügy felkészült, minden eszköz rendelkezésre áll

Szentkirályi Alexandra részletesen beszámolt Magyarország felkészültségéről a koronavírus elleni védekezés kapcsán.
  • Szerző: Ripost

Az egészségügy felkészült és minden eszköz rendelkezésre áll a koronavírus-járvány második hulláma alatt – mondta a kormányszóvivő hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Szentkirályi Alexandra elmondta, a magyar járványügyi helyzet a külföldi trendeket követi: ahogy Magyarországon, úgy külföldön is emelkedett a fertőzöttek száma, s erre lehet számítani a következő hetekben is.


Fotó: Botár Gergely / MTI

Hozzátette, az első hullám idején az ország jól védekezett, és sikerült felkészíteni az egészségügyet a második hullámra, így minden személyi, illetve tárgyi feltétel adott.

„Ha valakinek szüksége van arra, hogy valamilyen kezelést kapjon, esetleg kórházba kerül, akkor ezt bírni fogja a magyar egészségügy” – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.

Mindenképpen a védekezésre kell koncentrálni – fűzte hozzá a kormányszóvivő -, amíg nincs vakcina a vírus ellen. Ennek fontos része az erőforrások beosztása; jelenleg 40 olyan kórház van, ahol koronavírusos betegeket ápolnak, de ha szükséges, akkor további kórházakat tudnak bevonni.

Ezekbe az intézményekbe orvosok és ápolók is kellenek, akiket átvezényelhetnek. Ez jelenleg a szakemberek 1 százalékét érinti – emelte ki Szentkirályi Alexandra.

Kitért arra is, az orvosok „soha nem látott” béremelése és a hálapénz kivezetése kapcsán a Magyar Orvosi Kamara javaslatát valósította meg a kormány. Ugyanakkor hátra van még 18 olyan rendelet, amelyeket szintén az orvosi kamarával egyetértésben alkotnak majd meg.

Hozzátette, előreláthatóan még a héten foglalkoznak majd – a kamara bevonásával – a háziorvosokat érintő új szabályokkal, aminek része a praxisközösségek létrehozása is.

 

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?