Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.25.

Koronavírus: akciótervvel támogatja partnereit a Szerencsejáték Zrt.

Fejlesztésekkel egybekötött jutalékemeléssel segíti kisvállalkozói partnerhálózatát a Szerencsejáték Zrt.

A Szerencsejáték Zrt. bónuszjutalékot tartalmazó hálózatvédelmi és fejlesztési akciótervvel segíti a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került értékesítő partnereit, akiktől a munkahelyek megtartását, valamint a szolgáltatások színvonalának emelését kérik a támogatásért – mondta a társaság vezérigazgatója az MTI-nek nyilatkozva.

Dr. Czepek Gábor elmondta, az akcióterv összesen több mint 5 milliárd forint értékű többletjutalékot juttat a kiemelt kis- és középvállalkozó partnereknek, akik ötezer alkalmazottjuk megtartása mellett a járvány következtében elmaradt bevételeiket is visszapótolhatják.

Aláhúzta, a koronavírus-járvány okozta ügyfélforgalom visszaesés és az elmaradt sportesemények miatti sportfogadási kínálat csökkenés jelentős negatív gazdasági hatásokat gyakorolt a nemzeti lottótársaság kis- és középvállalatokból álló értékesítőpartneri hálózatára, valamint árbevételének alakulására.

Tájékoztatása alapján már a járvány első napjaiban visszaesést tapasztaltak a sportfogadási piacon a labdarúgó események szüneteltetése miatt, emellett a kijárási korlátozásokkal egy időben lecsökkent a lottózók személyes forgalma is, így átlagosan 30 százalék körüli volt az árbevétel-csökkenésük május közepéig.

Hangsúlyozta, a digitális értékesítési csatornák előtérbe helyezése enyhíteni tudta a bevételek kiesését, sok játékos szívesen váltott az online, illetve sms-alapú szolgáltatásokra. A lottójátékoknál csekély volt a visszaesés, mivel a játékosok átálltak a digitális fogadási módokra. A sportfogadások több mint fele érkezik az interneten az eddigi 30 százalék helyett, a kizárólag személyesen elérhető sorsjegyek esetében azonban 40-50 százalék körüli a visszaesés – sorolta.

Dr. Czepek Gábor kiemelte, a járvány idején alapfeladat az értéket képviselő kereskedelmi hálózatuk védelme, ugyanakkor a gazdasági visszaesés ellenére nem adják fel a modernizációra és dinamizálására vonatkozó elképzeléseiket sem.

A társaság ezért – a kormányzati gazdaságvédelmi intézkedésekre is tekintettel – kidolgozta a 2020-2021-re vonatkozó hálózatvédelmi és fejlesztési akciótervét, amelyhez május 25. és június 5. között várják a csatlakozókat.

Az akcióterv a teljes termékpalettát értékesítő, kkv-szektorba tartozó kiemelt partnerek számára vált elérhetővé hétfőtől. Az érintett vállalkozók összesen 2404 értékesítési pontot üzemeltetnek, valamint a Szerencsejáték Zrt. árbevételének 65 százalékát adják és mintegy 5 ezer munkavállalót foglalkoztatnak – fejtette ki a vállalat irányítója.

Hangsúlyozta, a Szerencsejáték Zrt. az akcióterv keretében év végéig három idősávban csökkenő mértékű extra bónusz jutalékhoz juttatják kkv partnereiket, a kezdeti időszak magasabb jutalékai így elősegítik a gazdasági visszaépülés gyorsított ütemét.

A csatlakozók pedig vállalják, hogy egyetlen munkavállalót se bocsátanak el, emellett magasabb színvonalon folytatják az értékesítést részletesen meghatározott fejlesztési elemekkel: például mindenhol lehetővé téve ügyfeleiknek a kártyás fizetést, valamennyi értékesítési ponton megjelenik a vezeték nélküli internetelérés, valamint fejlesztik a Szerencsejáték Zrt. egységes arculati elemeit.

Dr. Czepek Gábor aláhúzta, azt szeretnék, hogy értékesítő hálózatuk teljes kapacitással és nyitva tartással működhessen, továbbá kevesebb partnerük vegye igénybe az állami ellátórendszert, gazdasági stabilizálásuk ne tegye szükségessé további források bevonását.

A vezérigazgató kitért arra is, partnereik az akciótervnek köszönhetően nem csak megőrzik működési és adózási képességüket, de forgalomösztönző beruházásokat hajthatnak végre, aminek eredményeként a társaság magasabb árbevételt érhet el, továbbá az állami ellátórendszer is terhektől szabadul meg – tette hozzá.

Felidézte, a társaság tavalyi 541,6 milliárd forintos szerencsejáték-árbevétele 64,2 milliárd forinttal, 13,4 százalékkal haladta meg a tervet. Hisznek abban, hogy a program növekvő értékesítési eredményeket, gyorsabb gazdasági visszaépülést eredményez, és ez ellensúlyozni fogja a járvány okozta gazdasági visszaesést, illetve a program által elérhető, hogy a társaság akár meghaladja a tavalyi árbevételét – fűzte hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Szoboszlaiék utolsó esélye jön: így búcsúzhat szépen Klopptól a Liverpool

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát