Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.10.12.

Komoly változások jönnek a magyar kórházakban

Szétválasztják a magán- és az állami egészségügyet - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere. Van is miért: teljesen összekeveredtek a dolgok, a betegnek gyakran fogalma sincs, miért kell fizetni és miért nem...

"A szülész-nőgyógyász alkalmanként 10 ezer forintért fogadott minket a magánrendelésén, amikor az első gyermekünket vártuk" – meséli Terézia, egy budapesti olvasónk.

A vizsgálatokra aztán beutalt az állami kórházba, ahol szintén volt saját rendelése, csak az tb-s, állami. Ott végezték el az összes szükséges laborvizsgálatot, aztán a leletekkel szintén a lakásrendelőjébe kellett menni, minden alkalommal újabb 10 ezerért.

"Az állami kórház gépeit, nővéreit, leleteit használta, tulajdonképpen saját zsebre. Aztán a szülésre már az állami rendelésén került sor, de azt mondta, hogy ha hozzá járunk magánrendelésre, csak akkor tud minket fogadni az „állami” szülésen is, és majd elintézi, hogy hozzá kerüljünk. Persze aztán zsebbe ment a hálapénz…" - tette hozzá.

Magánbiznisz települ rá az állami kórházakra

Ez a példa jól mutatja, hogyan fonódik össze az állami és a magánegészségügy, sok helyen "feketézést", az állami intézményekre rátelepülő féllegális magánbizniszt hozva. Mert lehet, hogy a doki ad számlát a magánrendelésén, de az egész mégsem tiszta: a tb-ből fizetett kórház gépei, eszközei segítségével magánhasznot termel, miközben foglalja a kórházban a helyet a "nem fizetős" betegek elől a laborban, ultrahangon. A szülés utáni hálapénz meg már nem is a szürke-, hanem a feketegazdaság, ha az állami kórházban megy a szülés, nem pedig egy magánklinikán, számlára.

Összejátszik a két nőgyógyász, élősködve az állami laboron

Rengeteg a példa ezekre a zűrzavaros viszonyokra. "Az sztk-s
nőgyógyász az egyik pesti kórházban ajánlott egy magán nőgyógyászt,
akivel együttműködik."

A lényeg az, hogy a magánorvosnak alig van saját eszköze, de a társa segítségével „ügyeskedve” az állami labort használják saját zsebre

– meséli K. Judit a %Ripost%-nak. "Amikor laborvizsgálatokra volt szükség, akkor a magánorvos megvizsgált és megírta a papírt, az állami viszont nem vizsgált meg, csak írt egy kamu papírt, majd kért egy laborvizsgálatot. Amikor megvolt a laborvizsgálat eredménye, az állami orvos adott egy másolatot az eredményről, amit elvihettem a magánrendelésre."

Sok orvos kapcsolatok révén dolgozik: magánrendelésről utal államilag finanszírozott vizsgálatokra, akár más kórházakba is, mint ahol a saját munkahelye volt, szívességi alapon, de van olyan is, hogy osztoznak az így befolyt összegen.

Az állami kórházban beelőz a magánbeteg

De van ennél durvább példa is az állami rendszeren "élősködő"
orvosokra!

"Ismerek olyan fül-orr-gégészt, aki az interneten hirdeti a
magánpraxisát, a mobilszámával együtt."

Ám ha éppen a kórházban rendel, lelkiismeret-furdalás nélkül oda is behívja a fizetős betegeket, akik így a rendelési időre érkezett, nem fizető várakozó betegek elé kerülnek, akik lehet, hogy már be sem jutnak a magánbetegek miatt

- meséli a %Ripost%-nak egy fővárosi kórházban dolgozó, neve
elhallgatását kérő jogász. "Pénzért elvállal bárkit, volt olyan, hogy egy
megfázásos, köhögős beteget is behívott, csak mert fizetett. A
megfázást nem is a szakorvosnak kéne kezelnie. Több beteg pedig,
akiknek komolyabb problémájuk volt, nem jutott be rendelési időben"

– tette hozzá.

Az igazgatók behunyják a szemüket

A betegek többsége nincs tisztában a jogaival, és folyosói pletykák
alapján tájékozódik. Sokan még akkor is adnák a hálapénzt, amikor
nincs rá szükség
. Azt, hogy a rendszer így működik, mindenki tudja, az igazgatók is behunyják a szemüket – teszi hozzá a kórházban dolgozó jogász. Sokszor, ha nagy a baj, a rosszabbul felszerelt lakásrendelőből az államiba utalják be a beteget, majd az utókezelésre, kontrollra ismét a jól fizető magánba…

A legdurvább: zsarolás műtét előtt

Sajnos olyan is előfordul, hogy a beteget tulajdonképpen
megzsarolják
: amikor az állami orvos "finoman" jelzi, hogy nagyon
hosszú a várólista az ingyenes állami műtétre, de ha járna az ő fizetős
magánrendelésére a beteg, akkor talán "el tudná intézni", hogy
hamarabb sor kerüljön a műtétre az állami kórházban.

Ugyanez a zsarolósdi sokszor a háziorvosoknál, gyerekorvosoknál,
szakrendelőknél is működik: a %Ripost%-nak panaszkodott egy anyuka, akinek a lázas gyerekét csak azután vizsgálta meg az orvos, miután beleegyezett, hogy legközelebb a magánrendelésére mennek...

Egy másik budapesti anyuka, Katalin elmesélte: másodikos kisfiát már nem akarta az iskolában tanítani a logopédus, de felajánlotta, hogy magánpraxisában szívesen foglalkozik vele… Jó tudni: súlyos orvosetikai vétséget követ el az a doktor, aki állami rendelésről a magánpraxisába irányítja a beteget.

A cél, hogy legyen tiszta a helyzet

Úgy tűnik, a kormány most rendet tesz a zűrzavaros kórházi
viszonyok között.

Kidolgoztuk a magán- és az állami ellátás szétválasztását célzó első javaslatokat

– mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Időknek, hozzátéve: ez nagyon hosszú folyamat lesz, amit egy lépésben nem lehet megvalósítani. Azt is hangsúlyozta: nincs arról szó, hogy a magánszektort vissza kellene szorítani, de a fordítottjáról sem, hanem az a cél, hogy legyenek teljesen világos jogi, működési és finanszírozási viszonyok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Az orosz hadsereghez csatlakozott, hogy influenszer feleségét megmentse

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát