Létrehozva: 2019.07.29.

Kommandósok jelentek meg Budapesten, itt ölt a vajdasági mészáros

D. Csaba hidegvérrel végzett egy 49 éves magyar vállalkozóval, de a bûnlajstromán még jóval több van!

Kommandósok gyűrűjében vitték vissza a 37 éves D. Csabát a Pólus Center mögötti füves területre, ahol még tavaly szeptemberben hidegvérrel megölt egy 49 éves magyar vállalkozót.

A szerb–magyar kettős állampolgárságú bérgyilkos egy szemtanú szerint teljesen közönyös arccal mutatta meg a rendőrségnek, hol és miként végzett áldozatával - írja a Blikk.

"Rengeteg maszkos fegyveres vette körül, de rajta nem volt csuklya, golyóálló mellényt azonban viselt. Látszott, hogy az egyenruhások komolyan felkészültek, nehogy a férfinak megforduljon a fejében a szökés" - árulta el a lapnak egy férfi, aki távolabbról nézte végig a helyszíni kihallgatást. 

D. Csaba korábban beismerte a gyilkosságot, majd a bíróság július 20-án egy hónapra elrendelte a letartóztatását.

A csantavéri születésű férfi 2018 szeptemberében 11 kiló kokaint próbált eladni a vállalkozónak, ám drog helyett édesítőszert tett az egyenként egykilós csomagokba. Amikor a vállalkozó D. kocsijába behajolt, a bérgyilkos fejbe lőtte, majd a holttestet a közeli Szilas-patakba húzta.

A vajdasági mészáros bűnlajstromán azonban jóval több van: gyanúsítható azzal is, hogy 2018 júliusában Amszterdamban egy kávézóban előre kitervelten fejbe lőtt egy ott tartózkodó horvát férfit, ahogy Belgrádban is fegyvert rántott. Utóbbi eset kapcsán azonban felmerült, hogy hibázott. Itt N. M.-re fogott fegyvert, akit szintén a nyílt utcán végzett ki. Áldozata azonban semmilyen kapcsolatban nem volt az alvilággal, büntetve sem volt korábban. Nem úgy, mint a sógora, aki állítólag a hírhedt Rózsaszín Párducok ékszerrabló banda tagja volt. Egy rivális csoport már korábban megpróbált felrobbantani, de a merénylet kudarcot vallott. Most felmerült, hogy D.-nek őt, nem pedig rokonát kellett volna megölnie.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast