INSIDER

Eljárás indulhat a gyurcsányista Komáromi ellen

Etikai vizsgálatot indít a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a DK egészségpolitikusának, Komáromi Zoltánnak a vakcinaellenes kijelentése miatt, ám a szervezet elnöke, Kincses Gyula – aki korábban maga is a DK elnöke mellett politizált, hiszen Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt volt egészségügyi államtitkár – orvosként nem akarta elmondani a véleményét kollégája megnyilvánulásáról. De mondatai inkább elhatárolódásnak tűntek. Emellett Kincses Gyula a Pesti TV-ben egyértelműen állást foglalt a kínai vakcina mellett.
címkék:
  • Szerző: RIPOST

Kincses Gyula az ezentúl minden este 7-kor jelentkező Pesti Riporter adásában, azaz a Pesti TV műsorában közölte: a MOK-ot nagyon zavarja, hogy túlpolitizálták a vakcinakérdést. Mindezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a korábban vezetése alatt álló Magyar Orvosi Kamara közleményben tudatta, hogy amíg nincsen magyar dokumentáció a keleti vakcinák alkalmazásáról, addig nem tudják azt nyugodt lelkiismerettel ajánlani a betegeknek. Most viszont már más a helyzet, erre utalt, hiszen magyar szakemberek megfelelő engedélyt adtak. A kínai vakcina kapcsán így fogalmazott:

az a jó vakcina, amit beadnak.

Kincses Gyula
Fotó: mti

Kincses Gyula kifejtette: véleménye szerint nincs különbség az engedélyezett vakcinák között, illetve ha van, az szakmai különbség, és nem politikai hovatartozástól függően kell választani azok közül. Hozzátette: az alkalmazási leírás mondja meg, hogy melyik kinek adható, és ennek megfelelően kell eljárni. Kincses Gyula továbbá kiemelte azt is, hogy a MOK-ot nagyon zavarja, hogy túlpolitizálták a vakcinakérdést. Hozzátette: bármilyen vakcina vagy gyógyszer engedélyezése hosszú idő, de ebben a mostani helyzetben nem lehet ennyit várni, lépéskényszer van.

Eljárás indulhat a gyurcsányista Komáromi ellen

Komáromi Zoltán, a DK egészségpolitikusa a minap az ATV-ben nem értett egyet azzal, hogy a betegségnél bármelyik vakcina jobb lenne. Komáromi praktizáló orvos is amellett, hogy Gyurcsány elkötelezettje, így kijelentése nem véletlenül okozott óriási felháborodást. A neves idegsebész professzor, Csókay András például a MOK elnökének írt levelében azt kérte, indítsanak etikai eljárást Komáromi ellen, valamint határolódjanak el politikai tevékenységétől.

Komáromi Zoltán

KOMÁROMI ZOLTÁN UGYANIS MAGA ISMERTE EL, HOGY ELBIZONYTALANÍTJA A BETEGEIT A KÍNAI OLTÓANYAGGAL KAPCSOLATBAN, POLITIKAI AGITÁCIÓJA PEDIG EMBERÉLETEKBE KERÜLHET.

Kincses Gyula, aki korábban szintén Gyurcsány Ferenc mellett politizált, elmondta, hogy ha bejelentés érkezik hozzájuk, kötelességük elindítani az etikai vizsgálatot, és ezt most is megteszik, ám arra a kérdésre, hogy orvosként mit gondol Komáromi kijelentéséről, szűkszavúan annyit mondott: szerinte az politikai indíttatású volt, és a MOK nem pártolja, ha bárki bármilyen vakcináról lebeszéli a betegeket, hiszen nem lehet előre tudni, hogy annak milyen következménye lesz az emberi életre.

Ma újabb 114.660 adagot tartalmazó Pfizer-vakcina szállítmány érkezett Magyarországra és hamarosan megérkezik az újabb Szputnyik-vakcina szállítmány is, amely 180 ezer adag első és 100 ezer adag második komponensű vakcinát tartalmaz. Magyarország immár 5 oltóanyaggal rendelkezik, ennek is köszönhető, hogy felgyorsulhatott az oltás és uniós átlag fölött van a lakosság átoltottsága.

Az eddigi 6,5 millió adagról 10,9 millióra növeltük a lekötött Pfizer-BioNtech oltóanyag mennyiségét. Magyarország így már összesen 31 millió adag oltóanyagot kötött le. Ebből 24 millió adag oltóanyagot várunk az uniós beszerzésből, ennek eddig az 5%-a érkezett meg három gyártótól (Pfizer, Moderna, AstraZeneca). Az oltási protokoll szerint a ma érkezett teljes Pfizer-szállítmányt kiszállították a kórházi oltópontokra, ahol a regisztrált idősek oltását folytatják vele. Az AstraZeneca-vakcinával a 18-59 év közötti krónikus betegeket oltják, ezt eddig a háziorvosok végezték, de ezen a hétvégén a kórházi oltópontokra fogják hívni az oltandókat.

A Janssen és CureVac még nem rendelkezik uniós engedéllyel, így még nem is szállított oltóanyagot hazánkba. A Janssen március közepén kaphatja meg az Európai Gyógyszerészeti Ügynökség (EMA) engedélyét, ebből a vakcinából egy oltásra lesz csak szükség, így a lekötött 4,36 millió adag ugyanennyi ember oltását teszi lehetővé.

Miután az uniós beszerzésből lassan és kevés vakcina érkezik, az oltások felgyorsítása érdekében Magyarország orosz és a kínai vakcinák beszerzésére is szerződött, ezekből összesen további 3,5 millió ember oltására elég vakcina érkezik majd a következő hónapokban. Az eddig érkezett Szputnyik-vakcinával az elmúlt időszakban a regisztrált idősek oltását végezték a kórházi oltópontokon, illetve 100 ezer már múlt héten beérkezett oltóanyag jelenleg is a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) felszabadítására vár. Már Magyarország felé tart az újabb orosz vakcina szállítmány is, 180 ezer adag első oltáshoz és 100 ezer adag második oltáshoz elég vakcina érkezik hamarosan az országba.

A kínai vakcinával is már második hete zajlik az oltás. A regisztrált idősek oltásához múlt héten 275 ezer Sinopharm-vakcinát kaptak a háziorvosok, ezen a héten pedig újabb 250 ezer adagot kapnak. A következő kínai vakcinaszállítmány március közepén várható.

 

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?