Létrehozva: 2021.07.27.

Kókai horrorbaleset: Szándékosan rántották rá a kormányt Krisztina autójára

Kóka és Sülysáp között rántotta rá egy másik autós a kormányt annak a fiatal lánynak az autójára, aki súlyos sérülésekkel fekszik kórházban. Krisztina felismerte a másik sofőrt, aki elhajtott a helyszínről.

A 21 éves futár lány a balatoni szabadságáról munkába tartott a délutáni órákban, amikor a Kóka és Sülysáp közötti hirtelen rárántotta a kormányt az előtte közlekedő autó.

Fotó: Bors

„Előzésbe kezdtem, az előttem lévő autó pedig behúzta elém a kormányt. Hogy elkerüljem az ütközést, az út széle felé irányítottam az autóm, ahol a murvás részen megcsúszott, és oldalára fordult” – részletezte a balesetet Ládi Krisztina, aki azt is elmondta, hogy futárként gyakorlott vezető, ezért nem szokott megijedni autósként a váratlan helyzetektől.

A Kókai Önkéntes Tűzoltók szabadították ki a lányt az autó alól.

„A helyszínen egy szabadnapos tűzoltó kezdte meg az intézkedést. Egyesületünk a gépjárművet áramtalanította, illetve a helyszínt biztosította. A mentők kiérkezése után a sérültet a nagykátai hivatásos kollégákkal közösen kiemeltük, őt mentőhelikopterrel kórházba szállították” – írták a Kókai Önkéntes Tűzoltók a Facebook-oldalukon.

A másik autó sofőrje azonnal elhagyta a helyszínt. A tűzoltók mellett két idegen nő, a mentősök és az azonnal értesített szülők segítettek Krisztinának, aki Facebook posztjában köszönte meg mindezt.

Krisztina – akit jelenleg középsúlyos sérülésekkel kórházban kezelnek – felismerte a másik autót. Hogy ki volt az, aki rárántotta a kormányt, arról a Bors szerdai lapszámában mesél.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra