Létrehozva: 2021.05.07.

Kocsis Máté: Szigorítani kell a pedofíliára vonatkozó büntetéseket

Gyermekpornográf felvételeket megosztó, nemzetközi bűnszervezetre csapott le a rendőrség, az ügyészség négy magyar gyanúsított letartóztatását indítványozza.

Mint arról a Ripost is beszámolt, sikerült beazonosítani egy bűnszervezet vezetőjét, aki a lakásán lévő szerverről üzemeltetett a darkneten egy nemzetközileg ismert pedofil fórumot, amelynek több ezer hazai és külföldi felhasználója volt.

A gyanúsítottak közül az egyik, a saját kisgyermeke, míg a másik, a négyéves testvére ellen is követett el rendszeresen szexuális abúzust, amelynek felvételeit szintén megosztották a fórumon. Az őrizetbe vett személyek letartóztatására indítványt tettek az illetékes ügyészségen.

Kocsis Máté
Fotó: MTI / Kovács Tamás

Az eset kapcsán Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője is kifejtette véleményét, miszerint a pedofil cselekményekre nincs és nem is lehet semmilyen mentség.

„Azonnal szigorítani kell a szabályokat, és a lehető legszélesebb körben fel kell lépni a pedofília ellen, jövő héten nyilvánosságra hozom azokat a javaslatokat, melyeket majd a parlament elé terjesztek” – írta közösségi oldalán Kocsis Máté.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Halálos áldozata is van a heves esőzéseknek az Egyesült Arab Emírségekben

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat

INSIDER

Úgy szálltak ki, mint egy tankból: gyermekes apuka karambolozott Érden - Fotók

INSIDER

Hajrá, magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében

INSIDER

Eltüntettek egy-két kínos képet Magyar Péterről