Létrehozva: 2021.08.04.

Kocsis Máté: a gyermekeink jövője sorskérdés

A Fidesz frakcióvezetője a Mandinernek adott interjújában elmondta, hogy a gyermekvédelem területén van még tennivaló bőven, illetve szóba került a közelgő népszavazás is.

Kocsis Máté a nemrégiben elfogadott gyermekvédelmi törvénycsomagról elmondta, hogy az megerősíti a szülők előjogait a gyermekük nevelését illetően, felnőttekről pedig nem szól. Magyarországon mindenki úgy éli a magánéletét, ahogy óhajtja, minden más értelmezés hamis.

Kocsis Máté a Mandinernek adott hosszabb interjút.
Fotó: Magyar Nemzet

A gyermekeink jövője sorskérdés, ezért a gyermekvédelmi szabályokat meghoztuk, a törvény hatályba lépett. A népszavazás olyan sorskérdéseket is érint, amelyekről a legjobb inkább megkérdezni az állampolgárokat.

- nyilatkozta a közelgő népszavazással kapcsolatban a fideszes politikus a Mandinernek. A kormánypárti politikus leszögezte, hogy a gyermekvédelem területén van még tennivaló bőven. A most elfogadott jogszabály kapcsán pedig nyáron készülnek el a végrehajtási rendeletek, ezek pontosítják majd a legapróbb részleteket.

A politikus elmondta, hogy a kormány célja az, hogy cél, hogy távol tartsák a gyerekektől az életkoruknak nem megfelelő tartalmakat és az lmbtq-propagandát, ami már régóta célba vette őket világszerte.

Magyarországon is az utolsó utáni pillanatban járunk, talán még épp jókor húztunk akadályt eléjük. Megmosolyogtatóan sunyi az az érvelés néhány liberális újságírótól, hogy itthon nem is létezik az, amit a törvényben szabályozunk. Mielőtt elmélyednénk ennek valóságtartalmában, maradjunk annyiban, nem is akartuk megvárni, hogy elterjedjen

- mondta Kocsi Máté, aki szerint tőlünk nyugatabbra már mindennapos, hogy a kisgyermekeket is megkörnyékezik az lmbtq-propagandával. Érzékenyítésnek hívják, miközben inkább győzködésről van szó, hiszen már nemcsak az elfogadást várják el tőlük, hanem az aktív kiállást is, abban a reményben, hogy így később könnyebb lesz bevonni őket. Korán kezdik az ideológiai átnevelést, miközben abban konszenzusnak kellene lennie, hogy ha például egy hatéves kislánnyal elmondatják – ahogy számos felvétel igazolja –, hogy leszbikusnak lenni jó dolog, az önmagában pedofília. Semmi keresnivalója ugyanis ebben a korban a szexualitásnak, semmilyen kontextusban.

Ezért mondjuk azt, hogy el a kezekkel a gyerekeinktől

- jelentett ki a fideszes politikus. A Mandiner megjegyzésére, miszerint a liberális és a nyugati sajtó többségében „homofób törvénynek” nevezik a jogszabályt, Kocsi Máté elmondta:

Liberális körökben nagyon értenek az elnevezésekhez, az átértelmezésekhez és a megbélyegzéshez. Egyszerű hazugság így hívni a gyermekvédelmi és pedofilellenes törvényt.

A frakcióvezető hozzátette: a brüsszeli támadás nyilvánvalóan politikai, egészen megdöbbentő lenne, ha tartalmi lenne. Ha pedig mégis az, és a gyermekek védelme kerül ilyen nyomás alá, akkor nagyobb baj van Brüsszelben, mint gondoltuk. A törvénycsomag megerősíti a szülők előjogait a gyermekük nevelését illetően, felnőttekről pedig nem szól. Magyarországon mindenki úgy éli a magánéletét, ahogy óhajtja, minden más értelmezés hamis. A brüsszeli mainstream arra akar minket rávenni, hogy vonjuk vissza a törvényt, de nem fogjuk.

A nyomásgyakorlás számtalan eszközét bevetik, de hiába, a törvény már csak azért is marad, mert annak elfogadása nemzeti hatáskör, külső nyomásgyakorlást ebben az ügyben még kevésbé fogadunk el. Ha engedjük, hogy Brüsszel a hatalmával visszaélve ebbe is beleszóljon, akkor újabb lopakodó hatáskörelvonásnak leszünk áldozatai.

- hangsúlyozta Kocsis. A lap újságírói felidézték Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szavait, miszerint ha megszűnik kötelezettségszegési eljárás, okafogyottá válik a népszavazás. A kérdésre, hogy „most akkor a gyermekeket védi a kormány, vagy inkább Brüsszellel szembeni fricskáról van szó?”, Kocsi Máté a következőt válaszolta:

A gyermekeink jövője sorskérdés, ezért a gyermekvédelmi szabályokat meghoztuk, a törvény hatályba lépett. És igen, a népszavazás a brüsszeli támadás elleni fellépés, de a vita olyan sorskérdéseket is érint, amelyekről a legjobb inkább megkérdezni az állampolgárokat, főleg egy ilyen hangos vitában.

Reméljük, a brüsszeli elit, ha már demokratának állítja be magát, nem ellenzi az emberek véleményének kikérését. Ha a nyugatiak visszaélnek a hatalmukkal, ez a fegyvernem szükséges

- reagált a kormánypárti politikus.

A népszavazáson még Karácsony Gergely szerint sincs olyan kérdés, amelyre nemmel kellene szavazni, így a Mandiner megkérdezte, hogy miért kell az evidenciára rákérdezni.

A politikus úgy véli, hogy az evidenciák ma már nem evidenciák. Azért nem, mert épp a szélsőségesen liberális, olykor beteges új dogmák kérdőjelezik meg azokat. A megálmodott új világban például az természetes, hogy a férfiak is szülhetnek. A Brian élete című filmben még mindenki csak röhögött ezen, ma már itt van a nyakunkon az őrület. De visszatérve: ha a baloldali pártoknak is ennyire evidensek a válaszok, akkor vajon miért akarják eltörölni a pedofiltörvényt? Fekete-Győrtől kezdve Dobrev Klárán át számos baloldali politikus kijelentette: ha megnyerik a választást, visszavonják a jogszabályt. Most akkor egyetértenek vele vagy sem?

Kocsis Máté végezetül elmondta:

A gyermekvédelem területén van még tennivaló bőven, illetve a pedofilok kapcsán sincs még lezárva a vita a kémiai semlegesítés kérdésében. A most elfogadott jogszabály kapcsán pedig nyáron készülnek el a végrehajtási rendeletek, ezek pontosítják majd a legapróbb részleteket. Ezért beszélnek ostobaságokat azok, akik már most azt állítják például, hogy nem lehet majd Shakespeare-t vagy Szapphót tanítani az iskolákban.

A Kocsis Mátéval készült interjú bővebb változata itt olvasható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra