Létrehozva: 2021.10.26.

Kőbányai úti rémház: a lakók fedték fel a titkot, hogy mi zajlik ott

Elképesztő állapotok uralkodnak a Kőbányai út 22. számú épületében, mióta Karácsony Gergely és Pikó András beköltöztette a hajléktalanokat. A főváros kezelésében lévő épületben mocsok és rendszeres randalírozás keseríti meg a régebb óta ott lakók életét. Most hétvégén kigyulladt egy lakás, és csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia.

A Kőbányai úti „rémházban” a lakások nagy része szociális bérlakás lett, amit potom pénzért bérelhetnek azok, akiknek nem telne rendes albérletre. Ezen kívül kinevezték „speciális éjjeli menedékhelynek” is hajléktalanok számára. A régi lakók arról panaszkodnak, hogy a folyosókon azóta hatalmas a mocsok és rettegnek a sok rosszarcú új lakótól. A házban mindennaposak az üvöltözések, a hajnalig tartó „bulik”, és felütötte a fejét az illegális drogterjesztés is. A többség azonban magába fojtja a felháborodását, és nem mernek szólni a fővárosi fenntartónak, mert félnek, hogy felbontják a bérleti szerződésüket.

Fotó: Metropol

A régiek már ki sem mernek lépni a lakásukból

„Bicskanyitogató állapotok uralkodnak itt„ – háborgott egy középkorú nő, aki már 15 éve lakik az épületben. „Az orrunkat sem dugjuk ki a lakásunkból, mert belénk kötnek. A rendőrség napi rendszerességgel jön ki. Mégsem tudunk mit tenni, mert az önkormányzat választja ki, hogy kik lakhatnak a házban. Mi elég kemény szerződéssel vagyunk itt, ezért ha valami nem tetszik nekünk, akkor kirakhatnak minket.”

A lakók és az itt dolgozók elmondása szerint hányingerkeltő a kosz, amit maguk után hagynak az újonnan beköltözöttek. Áll a szemét a folyosókon és a társasház előtt, és a nem használt bútorokat pedig szanaszét hagyják az épületben.

„Ilyen undorító házat még 25 év alatt nem láttam”

„25 éve dolgozom takarítóként, de ilyen undorító házat még nem láttam„ – mondta a társasházat takarító hölgy a Metropolnak. „Egyesek arra sem veszik a fáradtságot, hogy szemeteszsákba rakják a hulladékot. Minden nap arra jövünk ide, hogy vakarni kell a koszt a falról, tornyosul a szemét a folyosókon és a ház mellett, a kukák pedig üresek.”

Az Origo már áprilisban írt a Kőbányai út 22-ban uralkodó tarthatatlan állapotokról: a új beköltözők különböző szervezetektől ingyen kaptak bútorokat, és amire nem volt szükségük, azokat tűzveszélyes módon a lépcsőházakban tornyozták fel.

„Folyamatosan kerülnek ki holmik. Elég egy eldobott csikk, és leég az egész ház„ – mondta akkor egy elkeseredett lakó, Irén.

Sokan meztelenül menekültek az utcára

Szombat éjszaka aztán megtörtént a baj: rendőrök és tűzoltók rángatták ki lakásukból az embereket, miután kigyulladt egy lakás a társasházban. A tűz egy második emeleti lakásban keletkezett. Az ingatlan lakója, Anikó a szomszédok elmondása szerint pszichiátriai kezelés alatt áll, és üldözési mániában szenved. Korábban már fenyegetőzött, hogy felgyújtja a lakását, ez most lehet, meg is történt.

Fotó: Metropol

„Nagyon félelmetes volt. Éjszakás voltam, ezért még fent voltam és hallottam, ahogy két fiatal lány ordibálja, hogy tűz van” – mondta a Metropolnak Éva. „A füsttől semmit sem lehetett látni, levegőt sem kaptam, alig tudtunk kijönni a házból. Hatalmas volt a pánik, sokan mezítláb és meztelenül menekültek az utcára.„

Zsolt éppen a sógoránál aludt a lakásban, amikor arra ébredt, hogy valaki rángatja.

„Arra ijedtem fel, hogy egy hatalmas férfi ragad meg. A füsttől nem láttam semmit, csak később vettem észre, hogy egy rendőr volt. Csoda, hogy nem fulladtam meg. Mire kiértem, az udvar elejétől a kapuig állt a sor, ahogy mentették az embereket.”

A tűzoltók szerint az egész ház felrobbanhatott volna

A hatalmas társasházban, mintegy 187 lakás van, ami körülbelül 150 családnak nyújt otthont. A lehetséges tűzesetek miatt kötelező lenne tűzriasztót felszereltetni, ám ez már évek óta nem történik meg. „Se tűzriasztó, se kamera nincs a házban, pedig egy ilyen nagy épületben muszáj lenne. Ha lett volna, akkor mindenki egyből értesült volna a tűzről, így csomó embert a tűzoltók és a rendőrök húztak ki a lakásukból. A tűzoltók azt is mondták, ha a lángok elérik a lakás melletti gázvezetéket, akkor az egész ház felrobban„ – mondta Teréz, aki az ötödik emeleti lakásából menekült a lángok elől. A lap elküldte kérdéseiket a Fővárosi Önkormányzatnak, azonban lapzártájukig nem kaptak választ tőlük.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin