INSIDER

Kitartanak a hős boltosok! Értük senki sem tapsol...

Az egészségügyi dolgozók mellett a boltosok a legnagyobb hősök manapság. Naponta sok száz emberrel találkoznak, és maszkban, kesztyűben ülnek a pénztárgépnél, kiszolgálnak, pakolnak, takarítanak egész nap, hogy mi tudjunk vásárolni. Eközben persze ők is félnek, hogy elkapják a koronavírust és hazaviszik a családjukhoz… A Ripost beszélt jó néhány bolt jó néhány alkalmazottjával, és beszámolunk róla, hogy élik meg a járványidőszakot. Tisztelet a hősöknek!
  • Szerző: Ripost

Fiatal pénztáros férfi egy kisboltban

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Egész nap elviselhetetlen a kesztyű és a maszk, ez a legrosszabb. Amúgy vigyázni kell, de szerintem pánikolni hülyeség. Ha eddig nem kaptuk el, akkor már átment rajtunk a vírus és észre se vettük. Nálunk korábban nem volt kötelező a maszk és a kesztyű, de most már az elviselhetetlen. Egész műszakban nem lehet kibírni benne. Amúgy itt vagyunk a pesti nagykörúton, annyi hajléktalan jár be ide, hogy ha eddig nem kaptam el semmit, ezután se fogok.”

Képünk illusztráció (Fotó: Keller Mátyás/Ripost)

Árufeltöltő hölgy egy multiláncnál

„Minden nap félek munkába jönni. Én nem tehetem meg, hogy otthon maradok, hiszen el kell látnom a családomat, de a járvány óta minden nap félek, hogy elkapom a vírust. Sokan unatkoznak otthon, ezért szerintem többször jönnek vásárolni. Ám ez ránk, dolgozókra nézve óriási kockázat. Hiába van rajtam minden nap maszk és kesztyű, annyi árut kell megfognom, hogy az első 5 perc múlva koszos a kezem. Nekem azért is nagyon figyelnem kell, mert nem akarom hazavinni a családomnak a vírust, másodszor pedig azért, mert amúgy is gyógyszert kell szednem: ha én elkapom, esély van rá, hogy belehalok!

Fiatal lány árufeltöltő

„Én próbálok távolságot tartani az emberektől, de egyszerűen nem hagyják. Állandóan közel lépnek, ha kérdeznek valamit, sőt, ha éppen pakolok, volt, hogy megfogták a hátam. Képtelenség távolságot tartani, mert nem hagyják. Egyszerűen nem rajtunk múlik, hogy elkapjuk vagy sem, hanem a vásárlókon.”

Eladó-pénztáros lány az óbudai kisboltban

„Megőrülök, állandóan cserélgetnem kell a pénzes kesztyűt meg a péksüteményes kesztyűt. Félóránként meg bejön valaki, aki beszélgetni akar, maszk nélkül. Ha szólok, megsértődik. Én most nem akarok a vevőkkel beszélgetni félméteres távolságból, és nem értik meg! A másik kedvencem az alkoholista, aki bejön a féldekásért, persze maszk és kesztyű nélkül. Több ilyen is van minden nap.”

Pénztáros nő egy hipermarketben

„Jó, hogy van ez a plexiüveg köztem és a vevő között, de így sem érzem biztonságban magam. Egész nap takarítom a szalagot, ahová az árut pakolják, de lehetetlen tisztának lenni. A kesztyűben nyomkodni a pénztárgépet meg pakolni ide-oda az árut egész nap, szörnyű. Csupa ekcéma a bőröm, kicsinálja. Negyed óra után mocskos a kesztyűm, de csak a nap végén lehet levenni, nem lehet cserélgetni egész nap. A norma több mint 20 termék/perc a pénztárgépen, ki lehet számolni, hány ezer áru, amit megfogok egy nap. Maga szerint egyiken sem volt koronavírus? Nem tudom, mindenesetre amikor hazaérek, azonnal fertőtlenítek és ugrok a kádba fürdeni.

A interjút készített a budapesti, XVI. Kerületi CBA Prima dolgozóival, akik arcukat, nevüket is adták az interjúhoz.

 

Fotó: Keller Mátyás/Ripost

Juhász Árpád

„Nekem az a feladatom, hogy az emberek viseljenek maszkot, illetve be kell tartatnom az időzónát, hogy 9-12 között csak a 65 év felettiek jöhessenek be. Elkérhetem a személyi igazolványukat, el nem vehetem, de megkérhetem, hogy mutassa fel. Ha valakin nincs maszk, akkor megkérem, hogy valamivel takarja el az arcát, lehet az sál vagy ruhadarab is. Szinte egész nap az ajtóban állok és figyelem az embereket, fárasztó. De a legrosszabb az, hogy naponta többször veszekednek velünk az emberek, hogy miért kell felvenniük maszkot.”

Fotó: Keller Mátyás/Ripost

Gyarmati Viktor

„7 éve dolgozom eladóként. A járvány legelején volt a legrosszabb, mert az emberek megrohamozták a boltot. Vittek mindent. A beszállítók nem tudták tartani velük a tempót. Abból a szempontból jó volt, hogy kevesebb volt a leltár és hamar végeztünk. Sok ember nem vigyáz se magára, se ránk. Sokan kikérik maguknak, hogy „fel kell venni ezt a bigyulát?!” És mutat a kezében levő maszkjára. Sokan persze fegyelmezettek, maguktól mutatták a személyit. Aztán ott a kosárkérdés is... 50 kosarunk van, ennyien lehetnek most csak az üzletben. De ezt is nehéz ellenőrizni, mert van, aki nem visz be magával, még akkor se, ha szólunk neki. A kosarakat folyamatosan fertőtlenítjük, törölgetjük. Kapunk maszkot és kesztyűt is, de én például a kesztyűt fertőtlenítem, mert nem bírja a bőröm a sok vegyszert. Ha valaki odajön kérdezni, alapból tartom a távolságot, de az emberek szeretnek a másikhoz közel menni, egyszerűen nem lehet teljesen eltávolodni. Attól is félek, hogy hazaviszem a vírust, mert a barátnőm is hasonló üzletben dolgozik, de náluk minden reggel lázat mérnek.“

Fotó: Keller Mátyás/Ripost

Lajos Péterné Zsuzsi

„Ha hazaérek a munkából, az első, hogy kezet mosok és lefertőtlenítem magam, addig nem érintkezem a családdal. Van egy 14 éves gyerekem, aki féltek, és ott a párom is, nem akarom megfertőzni őket. Minden nap felmosok, fertőtlenítek, lemosom a kilincset. Amúgy én a csemegepultban dolgozom, nekem jobb a helyzetem, mint a többieknek, mert nem érintkezem az emberekkel, de azért tartok ettől a dologtól. Muszáj dolgozni jönnünk, hiszen valamiből élni kell, de egész nap az ember fejében van a koronavírus-téma. Az emberek az elején egyáltalán nem vették komolyan, mára már talán. A családdal mi nagyon tartjuk a karantént, a gyereket se engedjük sehova. De remélem, lazítanak már a szabályokon, mert ha indul az iskola, az jobb lenne. “

Fotó: Keller Mátyás/Ripost

Katona Bernadett dohányboltos

„A járvány előtt sokkal többet találkoztam a barátaimmal és a családommal, de azóta csak otthon ülök és tévézek. Talán csak húsvétkor láttam a szüleimet, már hiányoznak. Az elején rám szóltak, hogy miért nincs rajtam maszk, most már én szólok mindenkinek, hogy vegyenek fel. A boltba is csak egyesével lehet bejönni, de állandóan többen akarnak, pedig nem jutnak hamarabb sorra.”

Fotó: Keller Mátyás/Ripost

Szabó Gusztávné Magdi pénztáros

„Már csökkent a forgalmunk a járvány eleje óta, akkor borzalmas volt. Akkora volt a felhajtás, mint karácsonykor. Én vidékről, 50 kilométerről járok, így a vonaton is és itt bent is maszkban vagyok, szóval egész nap rajtam van. Már kidörzsölte az arcomat. A vevők közül van, aki a másikra is rászól a padlóra felragasztott csíkok miatt, hogy tartsák a távolságot. Maszkban, kesztyűben dolgozunk és pluszban meg a pajzs is rajtunk van, de az nagyon nyomja a fülünket. A műszak végére teljesen elzsibbad a fülem. Otthon a férjemmel ketten vagyunk. Nagyon rég láttuk a gyerekeinket és az unokáinkat. Csak online, videón keresztül látjuk őket, így vigyázunk egymásra. Húsvétkor például olyan aranyos volt az unokám, mert a videón keresztül mondott verset és a parfümmel is a kamera felé fújt. Hiányoznak, remélem hamar vége lesz. “

Fotó: Keller Mátyás

Kitka Beatrix üzletvezető

„A legelején nagyon féltek a kollégák. Van két idősebb beosztottunk is, akikre nagyon büszke vagyok, mert a járvány idején is keményebben helytállnak, mint a fiatalok. Ők azt mondták, nem akarnak nem dolgozni, mert mindegy, hol kapják el... Vigyázunk a dolgozókra, de nehéz, szükség van rá, hogy a vásárlók is jobban figyeljenek.”

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?