Létrehozva: 2019.02.19.

"Kiszakították Leilát a kezemből" - 12 év után akadt lánya nyomára a magyar anya

Tizenkét éve rabolta el a gyermeket arab édesapja.

Tizenkét külön töltött év után végre hírt kapott elrabolt lányáról Dancs Andrea. Leilát jordán édesapja szakította el az anyjától még a gyerek hétéves korában, 2007 augusztusában.

"Mohammadet Budapesten ismertem meg, gyrosárusként dolgozott. Naiv kislányként beleszerettem: olyan más volt, mint a többiek. Kedves, gyengéd és előzékeny. Végül hozzámentem feleségül, s nem sokkal később megszületett a kislányunk, Leila. A gondok csak ezután kezdődtek a kapcsolatunkban" – mesélte a Blikknek Andrea.

Mire a kislány iskolás lett, a szülők elhidegültek egymástól. A férfi apja haldoklott, ezért kérte Andreát, hadd búcsúzzon el nagyapjától Leila is. Még a repülőjegyeket is megvette. Arról azonban hallgatott, hogy vissza már nem akar jönni.

A jordániai Ammanban Mohammad családja hetekig fogva tartotta Andreát és Leilát. Az asszony családja már kerestette őket, illetve a magyar nagykövetség is tett lépéseket.

"Kiszakították Leilát a kezemből, majd elvitték. Ekkor láttam őt utoljára. Kényszerítettek, hogy írjak alá egy arab nyelvű papírt, amiről nem is tudtam, micsoda. Később derült ki, hogy a válási irataink. Szó szerint meg kellett szöknöm onnan" – folytatta az édesanya.

Tizenkét év telt el azóta, és a csodával határos módon most sikerült Andreának Leiláról hírt kapnia.

"Annyit tudok, hogy nem adták még férjhez, ahogy az araboknál szokás. A forrásom szerint hiányzom neki, sokat sírt utánam" – lábadt könnybe az asszony szeme.

Időközben Andrea is új életet kezdett, és Leilának egy új párkapcsolatból testvére született, Zsolti. Az élet furcsa fintora, hogy Andrea ismét egyedül maradt, és újabb válóper elé néz, amiben harcolnia kell a gyerekéért, de most a másikért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán