Létrehozva: 2020.04.09.

Kisfilmen mutatkozik be a néhány hetes kistapír – videó

A jövevény már héthetes, a róla szóló kisfilmet most mutatta be az intézmény.

Utód érkezett a Fővárosi Állat- és Növénykert dél-amerikai tapírjaihoz: Suki és Géza nászából egy aranyos tapírkislány született. A jövevény még február 20-án reggel, tehát éppen hét héttel ezelőtt jött a világra. Az örvendetes hír bejelentését az állatkert március első heteiben tervezte, bár akkor is várni kellett volna, amíg a nagyközönség láthatja az apróságot. A koronavírus járvány kapcsán bevezetett korlátozások miatt azonban először a beltéri bemutatóhelyeket, majd március 15-től az egész állatkertet be kellett zárni a nagyközönség előtt, a bejelentést inkább elhalasztották az intézmény illetékesei. A tavaszi szünet kezdetére azonban elérkezettnek látták az időt, hogy a jövevényt legalább az interneten keresztül bemutassák.

Az állatkert csütörtökön tette közzé másfél perces kisfilmjét, amin jól látható a kicsi és az anyaállat is. A tapíroknál a nőstények 13 hónapig vemhesek, és ellésenként majdnem mindig csak egy utód szokott a világra jönni. A szinte teljesen egyszínű felnőttekkel ellentétben a kistapírok mindig csíkosak, a lábukon pedig foltokat viselnek. A videón az is látszik, hogy a jövevényt ugyan cumisüvegből is kínálták a biztonság kedvéért, de hamar megtalálta az emlőt, és azóta is önállóan táplálkozik. Az ifjú tapírok általában 6-8 hónapos korukig, vagy még ennél is tovább vesznek magukhoz anyatejet, de viszonylag hamar megpróbálkoznak a szilárd táplálékkal is. Ez a helyzet az állatkert kistapírjával is, ami az anyatej mellett már a felnőtt tapíroknak való finomságokat is kóstolgatja. Ezek közül, akárcsak az anyjának, a banán az elsőszámú kedvence.

A tapírkislány egyelőre még nem kapott nevet, a névadásba az állatkert a közönséget is szeretné bevonni. Az intézmény hivatalos honlapján meghirdetett szavazáson három előzetesen kiválasztott névre lehet voksolni. A válaszható nevek a következők:

  • Fada – portugál nyelven tündért jelent;
  • Hada – spanyol nyelven tündért jelent;
  • Suma – ajmara nyelven (Dél-Amerikában beszélt őslakos nyelv) „helyes”, „szép” és „jó” a jelentése.
  • A szavazatokat április 15-ig, azaz jövő szerdáig várják, ezt követően fogják kihirdetni, hogy végül melyik név lett a szavazás nyertese.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

    origo.hu

    Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

    metropol.hu

    „Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

    hirtv.hu

    Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

    ripost.hu

    Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

    vg.hu

    Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

    origo.hu

    Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

    mindmegette.hu

    Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

    she.life.hu

    A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

    ripost.hu

    Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

    INSIDER

    Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

    INSIDER

    Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

    INSIDER

    Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra