Létrehozva: 2019.09.06.

Kipróbáltuk: gyorsabb és könnyebb a levelek átvétele az új rendszerrel

Szeptembertől beköszöntött a 21. század a postánál, papírok helyett már okos kütyüvel kopogtat a levélhordó. A Ripost letesztelte az új rendszert. Csepelen néztük meg, hogy milyen az, amikor nincs több felesleges aláírás és kitölteni való papír.

„Az új elektronikus rendszer gyorsabbá és egyszerűbbé teszi a kézbesítést„ – mondta el a Ripost-nak Monoki Béla csepeli kézbesítő.

„A most élesített rendszert egy tesztidőszak előzte meg, amikor már kipróbáltuk, hogyan működik mindez a gyakorlatban, képzést is kaptunk ezt megelőzően, így zökkenőmentes volt az átállás” – magyarázta. A Magyar Posta fokozatosan építette és terjesztette ki országosan az elektronikus kézbesítési rendszert, ma már 8000 postás ilyen kütyüvel a zsebében érkezik, mint Béla.

Már az ajtóban segít az új technika

Biciklivel érkezett a következő címéhez a postás. A társasház bejáratához érve elővette a zsebéből az új ipari mobiltelefont. Megnézte hozzá a címhez tartozó kaputelefonkódot, és már be is jutott az épületbe. Nem kellet felcsengetni, megkérni valakit, hogy engedje be, így már a bejutásnál sok időt spórolt.

Így adja át a levelet

A kézbesítőnél a sok papír és nyomtatvány helyett most csak egy PDA volt a levél mellett. Ez a kis szerkezet lényegében egy ipari mobiltelefon, működése nagyon egyszerű. Az aláírás a PDA-n is hasonlóan történik, mint a papíron, csak a PDA-n nem egy tollal kell aláírni, hanem egy ehhez az eszközhöz használható érintős ceruzával. Az ügyfélnek a levél átvételéhez csak alá kell írnia a nevét a szerkezeten. „Nagyon jól fogadják az emberek, mivel ehhez nem kell semmilyen technikai tudás, könnyen megy„ – magyarázza a kézbesítő.

 

Csak egy érintés

Az elektronikus rendszer további előnye, hogy az új típusú e-személyi igazolvány is használható aláírás helyett -tudtuk meg. „Akinek újfajta személyije van, annak elég egy érintés is.„

”Az e-személyi ugyanis azonosításra is szolgál, ez a szerkezet pedig be tudja olvasni az adatainkat. Ez nem csak azonosításra lesz jó, hanem egyenértékű az aláírással is, így egy mozdulattal azonosíthatja magát az ember és ezzel elismeri a levél átvételét. Ez a funkció tovább gyorsítja a kézbesítési folyamatot” – mondta Béla.

Ha nincs otthon a címzett

Ha valakinek ajánlott vagy tértivevényes levele van, de a kézbesítéskor nem volt otthon, arról, ahogy eddig is, értesítést fog kapni. A kézbesítőknél mobil nyomtató is van, így ők már nem kézzel írott, hanem nyomtatott értesítőt dobnak be az ügyfélnek – tudtuk meg.

„Ennek az előnye, hogy nem kell kézzel kitölteni, így gyorsan kész lesz az értesítő„ – ecseteli az előnyöket a postás. Kiemelte: ez egy kisebb, nyugta nagyságú papír, nem a szokásos formátumú. Felhívta a figyelmet, hogy ne dobjuk el, ne tévesszük össze a szórólapokkal az értesítőt.

Nyomon követhetjük a küldeményt

A fejlesztésnek rengeteg előnye van: csökken az adminisztráció, ráadásul a feladástól a kézbesítésig nyomon lehet majd követni az internetes felületen a levelek útját, így nem csak elveszni nem tudnak a küldemények, hanem azt is láthatjuk, hogy melyik nap érkezik meg .Ha feladók vagyunk, akkor elektronikus értesítést kapunk arról, ha a címzettünk átvette a levelet, így pontosan tudjuk, hogy mikor érkezett meg az illetőhöz a küldeményünk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár