Létrehozva: 2021.04.11.

Három fegyverrel, harmincszor szúrt a kínai gyilkos a Honvédkórház Covid-osztályán

Nem az eddig tudott egy, hanem két ollóval szúrta meg több mint harmincszor betegtársát egy kínai állampolgárságú férfi a Honvédkórház Covid-osztályán.

A Blikk újabb részleteket tudott meg a borzalmas támadásról, amely a Honvédkórház Covid-osztályán történt. A kínai gyilkos egy 54 éves pedagógus életét oltotta ki.

A kínai szakácsot egy ideig lekötözve tartották, miután azonban lenyugodott, eloldozták. A férfi ekkor a közvetlen szobatársaira támadt, majd a nővérekre, ezután átment a másik szobába, ahol a lélegeztetőgépen fekvő Mariannát támadta meg. A tanárnő nem sokkal később belehalt a sérüléseibe.

A Blikk úgy tudja, nem az eddig tudott egy, hanem két ollóval szúrta meg több mint harmincszor betegtársát a kínai állampolgárságú férfi a Honvédkórház Covid-osztályán. Tettéhez még egy, az orvosok által alkalmazott, fémből készült hegyes végű eszközt is használt. A 37 éves férfi még ezután sem állt le, egy nővérkére támadt, aki egy hirtelen felkapott kukatetővel védte ki a mellkasszúrást. Az őrjöngőt végül a biztonsági őrök fékezték meg.

A férfi azt állítja, semmire sem emlékszik a történekből. A Blikk most az is megtudta: az elkövető háromgyermekes családapa, a férfit közfeladatot ellátó személy sérelmére, több ember sérelmére és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, valamint súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast