Létrehozva: 2021.02.12.

Kiderült: Rogán Antal felesége semmilyen földet nem vásárolt

Semmilyen kölcsönt nem nyújtott és hitelt sem folyósított a Budapest Bank Rogán Antal feleségének. Hamisnak bizonyultak tehát azok a hírek, amelyek ezzel kapcsolatban jelentek meg a múlt hét folyamán a baloldali sajtóban. Rogán Antal feleségének semmilyen föld nem került a tulajdonába.

Szerző Ripost

Január 31-én minden országgyűlési képviselő leadta aktuális vagyonnyilatkozatát. Így tett Rogán Antal is, akinek nyilatkozatából kiderült, hogy újra megnősült. A baloldali sajtó negyvennyolc óra elteltével már cikkek sokaságát jelentette meg a miniszter feleségéről, hogy családjával együtt földbirtokos lett. Nagy lendülettel írtak arról is, hogy a földvásárlást a Budapest Bank kedvezményes hitellel, alacsony önrésszel finanszírozta. A cikkek alig jelentek meg, máris heves támadások indultak a baloldali pártok részéről a bank, Rogán Antal és a felesége ellen.

Az elmúlt hetek híreiről mára kiderült, hogy hamisak.

Rogán Antal felesége semmilyen földet nem szerzett. A Budapest Bank pedig közleményben cáfolta az álhíreket, kijelentették, hogy nem nyújtottak kölcsönt és hitelt sem folyósítottak: sem Rogán Antal feleségének, sem a családjának.

Fotó: MTI

„Az egész földvásárlási ügyet hazugságokon alapuló gyűlöletkampányra használta fel a baloldali sajtó. A cikkek megjelenése előtt engem egyik orgánum sem keresett meg, nem voltak kíváncsiak arra, hogy az általuk szerezett információk valóban igazak-e. A feleségem állami banktól hitelt nem kapott és semmilyen föld nem került a tulajdonába. Ráadásul a jövőben sem szeretne földtulajdonos lenni” – mondta a Magyar Nemzetnek Rogán Antal, aki házastársa védelmében szólalt meg.

„Sem a feleségem, sem a családja nem kívánnak közszereplők lenni, nem is szeretnének kiállni a nyilvánosság elé, de a megjelent hamis cikkek kapcsán a család megtette a szükséges jogi lépéseket, ami természetesen nem megy egyik napról a másikra”

– nyilatkozta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.

A Budapest Bank eddig nem nyilatkozhatott a banktitok miatt. A bankokat ugyanis köti a banktitok, sem az ügyfelekről, sem a hitelekről nem adhatnak tájékoztatást. A család az elmúlt napokban felmentette a Budapest Bankot a banktitok alól, így a bank a mai napon a nyilvánosság előtt is cáfolni tudta a megjelent cikkeket.

A tulajdoni lapok tanúsága szerint a szóban forgó földterület nem került Rogán Antal feleségének birtokába, az ingatlanokon nincs és nem is volt jelzálog bejegyezve. Ezt a baloldali újságírók is világosan láthatták, ennek ellenére a nyilvánosságot félrevezetve tényként kezelték a hírt, hogy a miniszter házastársa és annak családja óriási földbirtok tulajdonosai lettek.

A Magyar Nemzet információi szerint a sokat idézett szerződés soha nem ment teljesülésbe, a miniszter felesége és családja nem vásárolták meg a földterületeket. A miniszter feleségének szülei ügyvédet bíztak meg az álhírek cáfolatával. Az ügyvéd a lap kérdésére elmondta, hogy a mai napon a sajtótörvény alapján helyreigazítást kezdeményeznek az érintett baloldali lapoknál és portáloknál.

A Budapest Bank közleménye A 2021. február 2-án, valamint azt követően megjelent sajtóhírekkel ellentétben a Budapest Bank Zrt. nem kötött földvásárlási célú hitelszerződést Obrusánszki Barbarával és szüleivel, ennek megfelelően nem folyósított hitelt erre a célra. Hamis és megtévesztő minden ezzel ellentétes állítás és közölt feltételezés. A Budapest Bank Zrt. ugyanakkor kedvező hitelkonstrukciói révén meghatározó helyet foglal el a földvásárlással kapcsolatos hitelezési piacon. A Budapest Bank Zrt. minden esetben a meghatározott működési rend mentén és a hatályos jogszabályoknak megfelelően végzi hitelezési tevékenységét.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten