Létrehozva: 2018.11.05.

Kiderült, mivel tölti napjait a börtönből szabadult szlovák milliomosnő

Rezesová meggyötört külsõvel szabadult augusztusban a börtönbõl, ennek mára már nyoma sincsen. A szlovák milliomosnõ munkát is talált magának....

A milliárdos nő idén augusztusban egy tévével a hóna alatt intett búcsút a büntetés-végrehajtási intézet rideg világának. Bár eredetileg kilenc évig kellett volna a rácsok mögött élnie az életét, jó magaviselete miatt ebből három évet lefaragtak.

Rezesovának egy japán étkezdében sikerült munkát találni, némi segítséggel. A sushibár ugyanis a sógornője tulajdonában van, akivel szabadulása óta sülve-főve együtt van. Azt nem tudni, hogy pontosan milyen állást sikerült szereznie.

Rezesová nemcsak a munka világában tűn fel, a közösségi platformokon is megjelent. Közzétett egy fotót az egyik legnagyobb képmegosztó oldalon. A felvételen lányai és az ő keze látszik, mellette a szöveg: „végre örökre együtt”.

Rezesová még 2012-ben ült ittasan a volán mögé. Az M3-as autópályán BMW terepjárójával 165 kilométer/órás sebességgel belerohant az előtte haladó Fiat Puntóba. Utóbbi autó teljesen kiégett, utasai közül hárman a helyszínen életüket vesztették, a negyedik áldozat a kórházban halt meg, írja a Blikk.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra