INSIDER

Kiderült, mit kívánnak a Kistarcsán kizuhant kislányra vigyázó nőnek a szülők

Újabb részletek derültek ki a hétvégi, kistarcsai tragédiáról. Pannika csizmát húzott, mielőtt kimászott az ablakon.
  • Szerző: Ripost

A szülők álmukban sem gondolták, hogy a nő, akinek gondjaira bízták, magára fogja hagyni gyermeküket. A hároméves Panni egyedül volt a lakásban, amikor kizuhant a negyedik emeletről.  A kislányt édesapja találta meg, ám olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban meghalt. A gyászoló szülők az ÉKE Jogvédő Egyesülethez fordultak.

A szülők, álláspontunk szerint, semmilyen szinten nem felelősek a tragédiáért, hiszen fogalmuk sem volt, hogy a nő, akire bízták imádott kislányukat, előbb elmegy a lakásból, mint hogy ők hazaérnek a munkából – szögezte le Száva Vince, az egyesület elnöke. – Ezt a személyt évek óta ismerték, és megbíztak benne, hiszen az utóbbi időben többször is elvállalta a kicsit éjszakára, és soha nem történt semmi baj. Neki csak nyolcra kellett munkába mennie, mégis reggel hatkor kilépett a lakás ajtaján, otthagyva Pannikát.

A kislány felvette a kis csizmáját, egy széket húzott az ablakhoz, onnan először a radiátorra lépett fel, majd felkapaszkodott a nyíláshoz, ahonnan aztán kizuhant.

A szülők a tragédia óta nem találkoztak a nővel, aki egyedül hagyta gyermeküket

Nem is akarják soha többé látni, azt azonban nagyon szeretnék, ha megkapná méltó büntetését

– tolmácsolta a család szavait Száva Vince a Blikknek.

Az esettel összefüggésben a nyomozók egy huszonöt éves nőt hallgattak ki gyanúsítottként.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?