Létrehozva: 2021.09.14.

Kiderült, miért kattant be a dunakeszi családirtó

Újabb megdöbbentő részletek derültek ki a dunakeszi családirtó tettének hátteréről.

Minden jel arra mutat, hogy féltékenységből irtotta ki családját a dunakeszi lövöldöző. A meggyilkolt exfeleség Melinda csak pár hónappal a szörnyű tragédia előtt jött össze párjával, Szabó Tamással. Nagy volt a boldogság, hiszen tizenkét évvel a megismerkedésük után fordult komolyabbra a kapcsolatuk.

Fotó: police.hu

Tamás a tragédia más napján a Borsnak elmondta, hogy neki is van egy hasonló korú kislánya, és úgy tűnt, hogy a gyerekek is jól kijönnek egymással. A gyerekek egy hete találkoztak először, ami annyira jól sikerült, hogy a szülők már azt tervezték, hogy közösen alapítanak családot. Tamás azt gyanítja, hogy Maxi elmondhatta az apjának, hogy az édesanyja életébe belépett egy új férfi, és a gyermek apja talán ezen kattant be annyira, hogy végül megölte a családját.

Fotó: Bors

A dolog azért is meglepő, mert Zoltán és Melinda már régóta nem voltak együtt, közös kisfiuk volt az egyetlen, aki miatt találkozniuk kellett egymással. A válás után kapcsolatuk ugyan nagyon viharos volt, folyamatosan veszekedtek, a lövöldözés estéjén is Max láthatásán vesztek össze.

Az azonban nehezen elképzelhető, hogy hirtelen felindulásból, csak azért mert a közös gyerek láthatásán kitör a balhé, valaki agyon lövi a volt feleségét, az anyósát és még a saját kisfiát is. Ennél mélyebb motiváció is lehetett a férfi tette mögött, ezért valószínűleg hinni lehet a meggyilkolt nő új párjának, miszerint Maxi elmondhatta az apjának, hogy anyjának új párja van.

Fotó: police.hu

Tragikus kegyetlenséggel irtotta ki családját a féltékeny férfi

Egyetlen lövéssel végzett kisfiával, volt szerelmével és anyósával az elborult B. Zoltán Dunakeszi egyik csendes kis utcájában. A férfi és exe közös kisfiuk láthatása után kapott össze, a férfi először volt párját, Melindát és anyósát, Évikét, végül pedig a puskaropogásra kirohanó Maxot lőtte le.

Sokkos emberek tucatjai ácsorogtak még a vérengzés másnapján, tegnap is a csendes, dunakeszi utcácskában, ahol vasárnap éjjel hátborzongató tragédia történt: a gyerekét láthatásról késve hazavivő B. Zoltán ugyanis teljesen bekattant, és először volt párját, gyermeke édesanyját, Melindát, majd volt anyósát, Évikét, végül pedig saját, hét éves kisfiát, Maxikát is agyonlőtte. A férfi ezután bement a házba, és magával is végzett.

Hét lövés, három halott

Mint arról a Borsonline is beszámolt, hangos puskaropogásra riadtak fel vasárnap este tíz óra körül a dunakeszi Kisfaludy utca lakói. Összesen hét éles durranás harsant az éjszakában.

Melinda és Zoltán már nem voltak együtt, Zoli mindig elvitte láthatásra közös, hét éves gyereküket, Maximiliant – mesélte a Borsnak a család egyik ismerőse. Hozzátette, hogy a férfit soha nem engedték be a lakásba, mindig az utcán adta át Maxit az anyukájának, most is ott kezdtek vitatkozni. Hogy ezt a gyermek ne hallja, beküldték őt a házba. Zoltán először Melindát és Évikét lőtte le, egyetlen lövéssel, majd az egyik neve elhallgatását kérő szemtanú szerint a hangokra szaladt ki Maxi, és megkérdezte apját:

– Apu, te lelőtted anyuékat?

– kérdezte a riadt fiúcska, akire háromszor lőtt rá az apja, de információnk szerint már az első lövéssel kivégezte. Úgy tudjuk, ezután a házba ment, ahol saját vadászpuskáját az állának támasztotta, és magával is végzett, itt találta meg a hatalmas egységekkel kiérkező Terrorelhárítás a holttestét.

Tamás: Maxi elmondhatta az apjának, hogy én vagyok

A ház előtt még másnap is helyszínelők jártak ki és be, időközben azonban a helyszínre érkezett Szabó Tamás, Melinda új párja, aki a Borsnak elmondta: 12 éve ismerték egymást a kedvesével, de csak három hónapja alkottak egy párt. Neki is van egy a kisfiúval hasonló korú kislánya, és úgy tűnt, hogy a gyerekek is jól kijönnek egymással. A gyerekek egy hete találkoztak először. A szülők már azt tervezték, hogy közösen alapítanak családot.

Tamás gyanúja szerint a kisfiú elmondhatta az apjának, hogy az édesanyja életébe belépett egy új férfi, és a gyermek apja talán ezen kattant be annyira, hogy végül megölte a családját.

A Facebookon olvastam, hogy mi történt Dunakeszin, de akkor még nem sejtettem, hogy az én páromról van szó. Amikor megtudtam, hogy a rendőrség elkezdte keresni B-t, már minden világos lett – mondta Tamás, és hozzátette: soha életében nem találkozott a gyilkossal, de a kedvese rendszeresen panaszkodott neki arról, hogy volt párja zaklatja őt.

Nem voltak köztük szép beszélgetések. Hogy most mi történhetett? B. agya egyszerűen elborult. Vasárnap este 7 órára kellett volna a kapcsolattartásról hazahoznia Maxit, de több órát késett. Én nem voltam itt, de Melinda több sms-t is küldött nekem ezzel kapcsolatban – emlékezett vissza a férfi.

Elvitte célba lőni a kisfiút az apja

A mindössze hétéves Maxi idén kezdte meg az általános iskolát Gödön. Nemrég kapott egy kvadot ajándékba. A korának megfelelően élvezte az életet, imádta a sulit, ám Tamás egy megdöbbentő részletet is elárult.

– Maxi egy alkalommal vidáman mesélte, hogy az apja elvitte célba lőni. Ez ijesztő volt, Melinda sem örült neki, de azt nem gondoltuk volna, hogy ekkora tragédia történik – tette hozzá a gyászoló férfi. Telefonján még a pár nappal ezelőtti boldog wakeboardozásról mutatott képeket kollégáinknak, a fotókon Maxi boldogan mosolyog.

Amikor megtudtam, hogy Melindáéknál történt ez a szörnyűség, azonnal ide rohantam. Az utolsó pillanatig reménykedtem abban, hogy valaki életben lesz. Bár nem engedtek be a helyszínre, amikor megláttam, tudtam, hogy amit itt találok, borzalmas lesz – hajtotta le a fejét a férfi.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár