Létrehozva: 2020.04.21.

Kiderült: így vizsgáztak az áruházláncok

Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium államtitkára beszélt az operatív törzs sajtótájékoztatója elején az élelmiszerbiztonság területén megtett intézkedésekről.

„Az élelmiszer-ellátás az országban biztosított, de súlyos kihívások elé állítja a járvány az élelmiszerlánc minden szereplőjét„ – mondta Zsigó Róbert az Agrárminisztérium államtitkára. Zsigó Róbert elmondta, hogy az ország élelmiszer-ellátása biztosított. Folyamatos a kapcsolat az élelmiszerlánc szereplőivel.

Fotó: Shutterstock

A NÉBIH a mostani helyzetben kerüli a büntetéseket, és inkább tanácsokat ad. Természetesen az ellenőrzések folyamatosak – tette hozzá. A szemlék során találkoztak jó és rossz megoldásokkal is. Mint mondja, napi rendszerességgel mossák a bevásárlókocsikat, a fogantyúkat sok helyen ennél is gyakrabban. Az ellenőrzött üzletek 73 százalékánál nem voltak a bejáratnál fertőtlenítők, de az áruházak területén nagyon sokszor zajlik a fertőtlenítés. Jól vizsgáztak az áruházláncok, és a beszerzés során is biztonságban érezheti magát mindenki – mondta Zsigó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Íme, az öt legerősebb állítás Varga Judit Hajdú Péternek adott interjújából

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár