Létrehozva: 2021.10.05.

Kiderült, hol rejtőzik Katalin, aki Olaszországban megölte a kisfiát

Brutális kegyetlenségre szánta rá magát az a magyar nő, aki külföldön bujkál az igazságszolgáltatás elől.

Mint arról a Ripost is beszámolt, Olaszországban késelte halálra kisfiát egy magyar nő. Rövid időn belül az is kiderült, hogy azért ölte meg a kis Alexet, mert múlt héten a bíróság az expárjának ítélte a gyermeket. A tragédia már az egész világsajtót bejárta.

Gaudi-Nagy Tamás, Katalin ügyvédje azt mondta, Katalin meg volt arról győződve, hogy a kis Alex éppen az apjánál van veszélyben, ezért korábban távoltartást is kért ellene.

Sőt úgy tudni, hogy az asszony az utóbbi időben eladósodott. A Borsnak több ismerőse is elmondta, hogy pénzt kért tőlük. Másfél-két hónapja egy hitelintézettől is felvett 250 ezer forint gyorskölcsönt, de aztán nem fizette a részleteket.

Az angol The Sun most azt írja, a nő egy férfi otthonában húzta meg magát Chiusi Scalo városában, aki egy nemrég bezárt éjszakai klubot vezetett. Itt dolgozott korábban táncosnőként Katalin.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra