Létrehozva: 2018.09.14.

Kiderült, hogyan töltötte utolsó napját a soroksári futó nő

Azzal, hogy megtalálták a soroksári futó nõ gyilkosát, még nincs vége a rendõri munkának: össze kell rakni a legapróbb bizonyítékokat is a vádemeléshez. A gyilkos dolgát megkönnyítette, hogy Kardosné Gyurik Krisztina kiszámítható életet élt, percre pontosan beosztotta az idejét - ám ugyanez a bizonyítást is könnyebbé teszi.

Nyitott könyvvé vált a rendőrség előtt Kardosné Gyurik Krisztina élete, akit 2013. szeptember 25-én este 8 és 9 óra között gyilkoltak meg Soroksáron, a Szigetdűlő középső kerékpárútja mellett.

Aprólékosan feltérképezték az asszony szokásait, életvitelét és utolsó napját, mindenkivel beszéltek, aki látta őt az utolsó napján.
Krisztina megbízható munkaerő volt, egy biztosítótársaság megbecsült munkatársa, a Kálvin Centerben dolgozott. 2013 szeptember 25-én délután négykor végzett. Fél ötkor találkozott egy barátnőjével, de nem sokáig maradt vele, sietett haza. Férjén és 11 éves gyermekén kívül anyósával és apósával együtt lakott. Kisfia 2002-ben született, Krisztina a szülés után kezdett futni, hogy visszanyerje csinos alakját és jó erőnlétét. Aznap este hat körül ért haza. Nem sokkal később megérkezett a fia az edzésről, a férje pedig a munkából. A testedzés Krisztina szokásává vált, hetente többször megtette a 7,5 kilométeres kört a házuktól a Szigetdűlő középső kerékpárútján a szennyvíztisztítóig és vissza. Nem félt, sosem érte baj és jó erőben volt.



Ellátta családját, majd elindult a végzetes útra
A végzetes estén szokás szerint ellátta családját, majd átöltözött és háromnegyed nyolckor elindult, hogy megtegye a szokásos futókört. A családja negyed tízkor kezdte el keresni. A korábban megjelent hírekkel ellentétben a férje nem azonnal a rendőrségre ment, hanem előbb fiával és édesapjával együtt végigjárta felesége futóútvonalát előbb kerékpárral, majd kocsival, végül gyalog is. Közben többször volt a rendőrségen, hogy jelentse az asszony eltűnését, de elküldték, mivel felnőtt embert egy órával az eltűnése után még nem kezdenek keresni. A férfi azonban erősködött, mert tudta, hogy a felesége nem olyan ember, aki szó nélkül faképnél hagyja a családját. Így késő este mégis keresni kezdték az asszonyt a rendőrök, később keresőkutyát is a helyszínre vittek, az talált rá a meggyilkolt Krisztina megbecstelenített holttestére hajnali 1 óra 40 perckor.


Kíváncsi vagy, hogy Krisztina naplója mit rejtett? Arra is, hogy a gyilkos hogyan kerül "képbe"? Szeretnéd látni képeken is, merre járt Krisztina az utolsó napján? Keresd a pénteki Ripost napilapot az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem örülnek a fejlesztők a PlayStation 5 Prónak

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin