Létrehozva: 2017.12.28.

Kiderült, hogyan karácsonyoztak a negyedikről kizuhant Panni szülei

Pokoli napokon vannak túl a tragikus körülmények között meghalt Panna szülei. Anasztázia és Tamás már hónapok óta rettegtek, hogyan telik majd az elsõ karácsony...

A gyászoló pár 24-én már korán reggel kiment a temetőbe, hogy friss virágot tegyenek gyerekük sírjára.

Szörnyű volt az egész – kezdte Tamás, az édesapa.

A legjobb szó, hogy átvészeltük valahogy ezeket az órákat, de iszonyatosan nehéz volt.

Csak Panna és az előző karácsony járt a fejemben, amikor még mi voltunk a világ legboldogabb emberei.

A kislányom csillogó szemmel nézte a karácsonyfát. Most meg maradt nekünk a nagy semmi. Persze a család próbált segíteni nekünk, de a mi fájdalmunkra sajnos nincs orvosság – mondta a Blikknek.

A szülők kislányuk elvesztése után egymásba próbáltak kapaszkodni, mostanra azonban a kapcsolatukat is kikezdte Panni elvesztése. Pár hete az is kiderült, hogy a kislány édesanyja a rendőrség által kezdeményezett hazugságvizsgálaton megbukott.

Együtt vagyunk még, de sajnos már nem olyan a kapcsolatunk, mint régen. Ami most a leginkább foglalkoztat, hogy Panni testébe hogyan került alkohol. Az biztos, hogy én nem tartottam otthon szeszt. De akkor ki adott neki nem is kis mennyiségben? Fogalmam sincs már, hogy ki mond igazat és ki hazudik.

Mint ismeretes: Anasztázia és Tamás éjszakai műszakba voltak beosztva május 22-én, ezért megkérték kislányuk keresztanyját, hogy ő vigyázzon a picire. A nő azonban kora reggel, még azelőtt távozott a kistarcsai albérletből, hogy a szülők hazaértek volna. Így Panna teljesen egyedül maradt a lakásban. Felébredt és megijedhetett, ezért megpróbált először az ajtón kimenni, de mivel az zárva volt, az ablakhoz húzott egy széket. A gyerek a tetőtéri ablaknál megcsúszott, és a mélybe zuhant. Hiába próbálták megmenteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

mandiner.hu

Bejelentette az ukrán miniszterelnök: Lengyelországgal közös fegyvergyárak létesítését tervezik

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"