Létrehozva: 2019.08.17.

Kiderült, ezért éjszakázott egyedül az erdőben a 4 éves autista kislány

Már félig kihűlt, amikor rátaláltak a keresésére indult rendőrök, falubeliek. Pár percen múlt, hogy nem halt meg a kicsi.

Az édesanya éppen Nagykanizsán volt, amikor a kislánya eltűnt – tudta meg a Blikk az anya egyik közeli ismerősétől.

Kiderült: összesen öten vannak testvérek.

 

Fotó: police.hu

A négy éves gyerek a legkisebb testvér, ő alvajáró, autista és hallássérült. Többször kószált el egyedül, éjszaka is. Legutóbb a héten...

A kislány már este eltűnt a lap információi szerint, ám a rendőröket csak nem sokkal éjfél előtt értesítették. A bejelentés után a nagykanizsai rendőrök lovas-kutyás osztálya 15 falubeli segítségével azonnal megkezdte a keresést.

Először a gyerek cipője került elő, majd a háztól másfél kilométerre a félig kihűlt kislányt is megtalálták.

A gyereket megfigyelésre kórházba szállították, ahol meglátogatta édesanyja is. Ott azonban el kellett búcsúzzon tőle, mert a kislányt, az ikertestvérével elveszik az anyától és a két kicsit intézetben helyezik el – írja a lap a család barátjára hivatkozva.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

ripost.hu

Érik a botrány: kamerák előtt hagyta faképnél a feleségét a TV2 sztárja – videó

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hol a legolcsóbbak a laktóz- és gluténmentes termékek a hétvégén? Az Árfigyelő segített megtalálni a legjobb árakat!

INSIDER

Megküzdött a fogyásáért Eszter: "Ez a százegyedik életmódváltásom"

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe