Létrehozva: 2021.06.24.

Kiadták a figyelmeztetést: enyhítő zivatar vet véget a kánikulának

Csütörtökig fokozódik a hőség, ami napközben fog tetőzni, majd megérkeznek a viharfelhők az ország fölé.

Az Országos Meteorológia Szolgálat figyelmeztető előrejelzésében hívja fel a figyelmet, hogy több megyében is zivatarok alakulhatnak ki.

Tíz megyében lélegezhetnek fel a magyarok, ahol a délutáni és esti órákban záporok hozhatnak némi enyhülést. Az érintett területek a következők: Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas, Veszprém és Zala megye.

Jön az enyhítő zivatar
Fotó: OMSZ

Természetesen emellett a kánikula továbbra is megmarad. Országszerte nyolc megyében van érvényben a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás.

Csütörtökön ketté szakítja a hűség az országot
Fotó: OMSZ

Csütörtökön az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható, és főként északkeleten, illetve a középső országrészben alakul ki zápor, zivatar. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17, 23 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33 és 39 fok között valószínű.

Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütésre számíthatunk. Délutántól növekvő eséllyel, estefelé már szórványosan valószínű zápor, zivatar. Helyenként megerősödik az északnyugati szél, illetve zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 23, a csúcsérték 28 és 37 fok között valószínű, a keleti országrészben lesz a legforróbb, északnyugaton a kevésbé meleg idő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kicsoda Kovács István bíró, Barcelona új közellensége?

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre