Létrehozva: 2021.09.25.

Szomszédjának köszönheti az életét: kézigránáttal akart kalapálni egy nő Őrbottyánban

Pillanatokon múlt a tragédia Őrbottyánban. Fogalma sem volt arról, hogy mi is akadt valójában a keze ügyébe.

Nem sokon múlt a tragédia Őrbottyánban a Csapó utcában. Egy helyi hölgy ugyanis kapálás közben észrevette, hogy a szerszám feje lejár, ezért a sufniban keresett egy kalapálásra alkalmas eszközt.

Talált is egy tenyérben elférő „vastömböt”, amiről fogalma sem volt, hogy mi is valójában. Ám keresve sem találhatott volna veszélyesebb segédeszközt, ugyanis egy 42 M Vécsey típusú kézigránátot ragadott meg.

Világháborús kézigránáttal ütötte a kapát (képünk illusztráció)
Fotó: Shutterstock

Szerencséjére a szomszédja kiszúrta, ezért még időben tudta figyelmeztetni a veszélyre. A Bors megtalálta az érintett házat, és kifaggatták a lakóját, egy idős hölgyet.

„Az ügyet lezárták, a gránátot pedig elszállították, és lehet, hogy már fel is robbantották. A lányom találta, de ő most nincs itthon, mert dolgozik!” – mondta, majd megkérte a portája előtt tartózkodó szomszédját, csatlakozzon a beszélgetéshez. Feri ezt megtette, és közölte: most mindenki annak örül, hogy senkinek sem esett baja.

Kézigránáttal kalapálta a kapáját

Fotó: Bors

A környéken élők szerint csak a csodának köszönhető, hogy nem történt tragédia.

„Nem értem, hogy képes valaki kalapácsnak nézni egy gránátot, de ha az felrobbant volna a nő kezében, bizonyára most azzal kerülne be a városunk a hírekbe” – mondta az egyik közelben lakó férfi.

„Rengeteg rendőr jelent meg az utcánkban, tehát bizonyára nagy volt a veszély” – tette hozzá egy fiatal lány.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast