Létrehozva: 2018.06.30.

Kettészakadt az ország: megérdemli Geréb Ágnes a kegyelmet?

Nem kell börtönbe vonulnia Geréb Ágnesnek. A bíróság szerint két gyermek haláláért tehetõ felelõssé, ugyanakkor sokat tett azért, hogy a nõk megválaszthassák, hol és hogyan akarnak szülni. A kegyelem híre ismét felszította az indulatokat.

Kegyelmet kapott Geréb Ágnes. Egyesek örülnek neki, mások szerint kár, hogy megúszta. Vannak, akik áldozatnak és példaképnek tekintik őt, mások bűnözőnek.

Geréb Ágnes pszichológus, szülész-nőgyógyász és független bába 1977-től

az apás szülés, majd az otthonszülés hazai úttörője.

Két ügy miatt vádolták meg:

2003 karácsonyán egy ikerszülésnél a második baba oxigénhiányos állapotban született, félévesen meghalt, 2007 szeptemberében pedig egy kislány újszülött felső válla az édesanyja szeméremcsontjában elakadt, és a születést követően a 40 percen át tartó újraélesztése sem vezetett eredményre. A magzat halálát a későbbi ítélet szerint oxigénhiány és a kiszabadítására tett műfogások során bekövetkező nyaki gerincsérülés okozta. 

Geréb Ágnest 2007-ben eltiltották a foglalkozásától, tevékenységét ennek ellenére folytatta, otthonukban szülő nőknek segédkezett.

Több éves eljárás és perújrafelvétel után ügye idén januárban zárult le: jogerősen két év letöltendő fogházra ítélték és tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi, valamint szülésznői tevékenység gyakorlásától.

Áder János köztársasági elnök csütörtökön végrehajtási kegyelemben részesítette, de ez csak a fogházbüntetés letöltését érinti: nem mentesítette a büntetett előélettel járó hátrányok alól és a hivatásától való eltiltás is érvényben marad. A döntés kettészakította az országot, vannak, akik piedesztálra emelik, mint az anyák megmentőjét, mások a pokolra küldik, örökre elzavarnák a szülő nők közeléből.

Te mit gondolsz erről? Ha kíváncsi vagy mások véleményére, arra, mit mond az orvos, mit gondolnak a dúlák és a kismamák, akkor keresd a Ripost napilapot szombaton az újságárusoknál!

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra