Létrehozva: 2022.01.28.

Kettészakad az ország: kilenc megyére adtak ki riasztást viharos szél miatt

A hét utolsó napján a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t. Ezeken a területeken kell felkészülnünk meleg öltözékkel.

Péntek reggelre a délnyugati és az északkeleti tájak kivételével nagy területen megerősödik az északnyugati szél, melyet napközben elsősorban az Észak-Dunántúlon, a főváros térségében és az Alföld északnyugati részén viharos (60-80 km/h) széllökések kísérnek. A péntek esti órákra némileg veszít erejéből a légmozgás.

Péntekre virradó éjszaka a délnyugati megyékben köd is képződhet, elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti, esetleg Hajdú-Bihar megye határmenti részén kisebb mennyiségű ónos csapadék is előfordulhat. Az intenzívebb záporos gócokban egy-egy helyen az ég is megdörrenhet – figyelmezettet az OMSZ.

A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t (Fotó: OMSZ)

Péntek hajnalban egyébként a Tiszántúlon még előfordulhat hószállingózás, majd az erős, viharos északnyugati szél hatására csökken a felhőzet. Napközben felhőátvonulások lesznek, melyekből elszórtan fordul elő hózápor, zápor. +6, +7 fok körüli enyhe idő lesz.

Szombaton napközben fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és késő délutántól északnyugat felől egyre többfelé kezdődik csapadék: a Tiszántúlon havazás, máshol eső, havas eső. A DNy-i szél ÉNy-ira fordul és megerősödik. 2-7 fok közötti értékeket mérhetünk.

Vasárnap hajnalig még lehet vegyes csapadék, majd a nagy területen viharossá fokozódó ÉNy-i szél felszaggatja a felhőzetet, kisüt a nap. Délután felhőátvonulások várhatók, egy-egy záporral. 5 és 12 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Putyin az iráni elnökkel tárgyalt, kitörhet az újabb háború

metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják