Létrehozva: 2020.01.29.

Kétszer szedték össze a vonatgázolt férfi testrészeit

Hat nappal azután is emberi csontok és egyéb, szétroncsolódott földi maradványok hevertek a sínek között, hogy egy embert elütött a vonat – állítják az áldozat testvérei. A temetkezési vállalat szerint részükről nem történt mulasztás.

Sokkolta a vonatgázolás során életét vesztett Nagy László testvéreit mindaz, amit Bocskaikert és Hajdúhadház között találtak a síneken. A közelmúltban történt tragédia után a helyszínre látogató két gyászoló, hajdúszováti testvér döbbenten látta a sínek között szerettük több földi maradványát.

Fotó: Nagy Zsolt

„Még szerencse, hogy nem a gyerekekkel mentünk ki! Csontok és bőrdarabok hevertek a sínek között. Borzalmas látvány volt, nem kívánom senkinek se!„ – kezdte a Ripost-nak Nagy Zsolt, az egyik testvér. „Húsz-harminc méter hosszan szóródtak szét Laci maradványai, melyek hat napig hevertek ott. Ekkor már valamilyen mésszel lelocsolták azokat, de jól láthatóak voltak” – mondta a férfi, hozzátéve, hogy először el sem akarták hinni a rendőrségen, amikor jelentették az esetet, de végül újra kimentek helyszínelni.

Fotó: Nagy Zsolt

„Ott voltunk a bátyámmal, hogy megbizonyosodjunk róla, most sikerül, ami korábban nem. A saját szemem láttára szedték össze az öcsémet„ – folytatta Zsolt. „Végül zacskóstul tették bele a testrészeit a koporsóba. Megalázták a testvéremet, és ezt nem hagyom annyiban!” – összegezte a férfi, aki ügyvédet fogadott, és azt tervezi, hogy beperli a temetkezési vállalatot, mivel úgy tudja, az ő feladatuk lett volna a holttest elszállítása.

Fotó: Nagy Zsolt

A Ripost kereste az ügyben az illetékes Hajdú-Bihar megyei Temetkezési Vállalatot, ahol Kari Irén igazgatónő közölte, belső vizsgálat indult az ügyben, mely megállapította, hogy nem hibáztak.

„A halálesetkor a mi feladatunk volt az elhunyt szakintézetbe szállítása, amit rendőri felügyelet mellett megtettünk, minden szabályszerűen, rendőri irányítás mellett zajlott. Az apró maradványokat nem hanyagságból, hanem azért nem gyűjtötték be a kollégák, mert nem látszódtak. A bejelentés után rendőri kérésre ismét kimentünk, ahol főként a kövekre ráégett, illetve kövek közé szorult maradványokat találtunk, ezeket begyűjtöttük és az illetékes intézetbe szállítottuk.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban