Létrehozva: 2021.05.10.

Két percet lehetett a kisbabájával: legyőzte a vírus a kómában síró édesanyát

Elhunyt az a Covid-intenzív osztályon fekvő anyuka, aki mindössze két percet tölthetett újszülött babájával, majd nem sokkal később mélyaltatásba helyezték. Ugyan felmerült a kombinált szív- és tüdőtranszplantáció, de végül levették a várólistáról, mondván, a szervezete nem bírná ki a beavatkozást.

Haraszti Irén semmi másra nem vágyott jobban egész életében, mint az anyaság átélésére. Többször is elvetélt, de ezek a szomorú esetek nem szegték kedvét. Miután Kovács Imrével házasságot kötött, részt vettek a lombikprogramban. A nő ikrekkel esett teherbe, ám az egyik magzat hat héttel ké­sőbb elhalt. A másik egészségesen fejlődött, Irén pedig veszélyeztetett terhesként táppénzre ment. Már a nyolcadik hónapban járt, amikor a torka megfájdult és felszökött a láza. Március 1-jén befektették a debreceni kórházba, nőnapon pedig, a terhesség 36. hetében átszállították a klinikára, hogy elvégezzék a császármetszést.

Irén nagyot küzdött, de nem sikerült legyőznie a koronavírust

Két percig ölelhette

„16 évig várt az anyaság csodájára, de csupán két percet tölthetett csak együtt a feleségem a kisfiammal” – mondta a Borsnak Imre, Irén férje.

Az egészségesen született Imikét az anya még megölelhette, de aztán az asszonyt visszaszállították az intenzív osztályra. Irén éppen erről írt a férjének az utolsó üzenetében. A baba már két hónapja otthon van édesapjával és 18 éves féltestvérével, Melindával. Szépen fejlődik, és természetesen fogalma sincs édesanyja kálváriájáról.

„Hiába mondták meg az orvosok, hogy fel kell készülnöm a legrosszabb lehetőségre, gondolni sem voltam hajlandó arra, hogy Irén meghalhat” – csuklott el Imre hangja. A férj engedélyt kapott arra, hogy hetente kétszer, teljes védőöltözetben meglátogassa a Budakeszi Korányi Pulmonológiai Intézet Covid-intenzív osztályán mélyaltatásban fekvő, műtüdőre kötött fe­leségét. „Rengeteget beszéltem hozzá, és lejátszottam Imike telefonomra felvett sírását. Kétszer is láttam, hogy Irén erre könnyezve reagált. Innen tudom, hogy lelkileg jelen volt” – mesélte a férj. „Irén karja alá Imike egyik ruhácskáját is betettem, hogy érezze a kisfiunkat!”

Imre megérezte szerelme elvesztését

Megérezte a bajt

Irén állapota folyamatosan romlott. Az orvosok megállapí­tották, hogy csak a szív- és tüdőátültetés ment­heti meg az éle­tét. Először fel is tették a várólistára, de aztán törölték ró­la, mert kiderült, hogy nagy valószínűséggel az asszony szervezete nem bírná ki a komoly beavatkozást.

„Péntek reggel telefonált az orvos, hogy Irén keringése összeomlott, és ha szeretnék tőle elbúcsúzni, azonnal üljek autóba. Hozzátette, könnyen előfordulhat, hogy mire megérkezem, már meghal. Kép­telen voltam elindulni, mert csak a jóra szeretnék em­lékezni. Ismerem ma­gamat, tu­dom, hogy azonnal összeestem vol­na, ha csak az üres ágyat látom, esetleg a kezeim közt hal meg” – mondta Imre, aki a hatodik ér­zéknek tulajdonítja, hogy este 8 óra körül kapott egy erős gyomorgörcsöt.

„Felkiáltottam, hogy Úristen, itt baj lesz! 15 perc múlva ismét hívtak a kórházból. Az orvos mély együttérzéssel be­jelentette, hogy bár minden tőlük telhetőt megtettek, nem sikerült megmenteniük Irénkém életét. A szervezete tulajdonképpen saját magát ölte meg. Ez a Covid szövődménye” – csuklott el a gyászoló férj hangja.

Imikének sok történetet mesélnek majd az anyukájáról

Imikének mesélnek anyukájáról

„Másfél órával a halála előtt még meglátogatta az egyik ismerősöm. Megkérdezte, hogy bemehet-e hozzá, én pedig arra gondoltam, hogy minden erősítő szó jól jöhet a nejemnek. Az életnek mennie kell tovább. Nekem kell felnevelnem a kisfiunkat, akinek el fogom mesélni, hogy mennyire szerette őt az édesanyja.”

Sok adomány érkezik

A Bors előző cikke nyomán a család rengeteg adományt kapott. Imre hálás, amiért ennyi jólelkű ember él az országban. „Sokan küldtek pénzt és pelenkát. Inci munkáltatója is értékes kupont adott, hogy Imikét elláthassuk” – mondta a családapa, és hozzátette: a felesége bankszámláját a tragédia után hivatalból zárolták. A család azt tervezi, hogy Irént Derecskén helyezik végső nyugalomra, a koronavírus miatt zárt koporsóban. Elhamvasztani semmiképpen sem szeretnék.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

INSIDER

Fiatal csillagok százait nézheted meg, azt is eláruljuk, hogy mikor kell az égre tekintened

INSIDER

Újabb riasztást adtak ki: pokoli, ami perceken belül lecsap több vármegyére is

INSIDER

Hihetetlen módszerrel verte át az embereket a csaló, még egy magyar minisztert is belekevert