Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.16.

Négy napja érte baleset a nénit, azóta várta a segítséget – megszólaltak a megmentői

Két idős ember életét mentette meg egy pécsi járőrpáros. Böröcz Tamás és Boros Tamás egy füstölő lakásból kimentett nő után egy napok óta eltűnt asszonyt talált meg.

Nem lehetnek elég hálásak a hozzátartózok ennek a két bátor főtörzsőrmesternek, akik rövid időn belül két ember életét is megmentették – két különböző helyszínen. Már majdnem túl voltak a szolgálati napon, amikor június 7-én 24 perc különbséggel két fontos riasztást kaptak. Először egy füstölgő emeletes ház egyik lakásához riasztották őket, ahova csak nehezen tudtak bejutni.

Fotó: Bors

„A negyedik emeletre kellett felrohannunk, az erkélyen ömlött ki a fekete füst. Sokadik próbálkozásra sikerült berúgnom az ajtót, ekkor éreztem, hogy egy, a tűzhelyen hagyott étel rettentően füstöl. Miután vízzel eloltottam, utána találtuk meg az idős hölgyet, akit álmából ébresztettünk fel. Azt mondta, nem hallotta a kopogást, mert aludt, az ételt pedig valószínűleg ottfelejtette a tűzhelyen. Szerencsére kisebb ijedtséggel megúszta a történteket” – mondta Böröcz Tamás fő­törzs­őrmester a Borsnak.

Alig szusszant egyet a két járőr, újabb riasztás érkezett. A Pécs melletti Kővágószőlősre indultak, ahol egy napok óta eltűnt asszony nyomába eredtek.

„Az asszony a bejelentő szerint nehezen mozgott, ezért gondoltuk, hogy nem kell messze keresni. A kapu és a lakás is zárva volt, azért bemásztunk az udvarra, majd a telket kezdtük átfésülni. A hatalmasra nőtt fűben végül a szomszéd telken egy bokor alatt találtuk meg a nénit, akit négy napja ért beleset, azóta várta a segítséget” – tette hozzá Boros Tamás. A mentők mindkét asszonyt megfigyelésre kórházba szállították, azóta jól vannak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát