Létrehozva: 2020.10.25.

Kásler Miklós bővítette az ellátásba bevont intézmények körét

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere bővítette a Covid-ellátásba bevont intézmények körét – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Közleményükben kiemelték: ahogy egész Európa, Magyarország is a koronavírus-járvány meredeken felszálló szakaszában van. A körülöttünk lévő országokban és Magyarországon is dinamikusan nő a fertőzések száma.

Ezért a jövőben újabb hat vidéki kórház fogad Covid-betegeket: a váci Jávorszky Ödön Kórház, a ceglédi Toldy Ferenc Kórház, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház, a hatvani Albert Schweitzer Kórház, a Bajai Szent Rókus Kórház és az Orosházi Kórház. Ezeknek az intézményeknek az összes finanszírozott ágyszámuk 20 százalékával kell felkészülniük a Covid-betegek ellátására.

Fotó: MTI

Kásler Miklós arra utasította a Covid-betegek ellátásában eddig is részt vevő kórházakat, hogy október 30-ig, péntekig az összes finanszírozott ágyszámuk 20 százaléka helyett annak 30 százalékát készítsék fel a Covid-igazolt és a Covid-gyanús betegek ellátására.

Az emberi erőforrások minisztere utasította az Országos Mentőszolgálat vezetőjét is, hogy ha az elsőhelyi felelősként kijelölt egészségügyi szolgáltató kapacitása telítődik, akkor a másodlagosan, illetve harmadlagosan kijelölt egészségügyi intézményekbe kell a kórházi ellátást igénylő, súlyos és középsúlyos, igazolt Covid-fertőzött és Covid-gyanús betegeket beszállítani.

Budapesten és Pest megyében 3+1 kórház szerepel az elsődlegesen és 11 a másodlagosan kijelölt intézmények között. Budapest és Pest megye területén kívül elsődlegesen összesen 12 kórházba, másodlagosan 6, harmadhelyi felelősként pedig 9 intézménybe kell szállítani a kórházi ellátást igénylő, súlyos és középsúlyos, igazolt Covid-fertőzött, valamint a Covid-gyanús betegeket – olvasható az Emmi közleményében.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője, Galgóczi Ágnes a koronavírus-járvány megfékezése érdekében arra kérte az embereket, hogy légúti tünetekkel ne menjenek közösségbe, és szükség szerint beszéljenek a háziorvosukkal.

Galgóczi Ágnes vasárnap az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta, a járvány továbbra is felszálló ágban van, az esetek számának további emelkedése várható. Kiemelte, az egészségügyi ellátórendszer fel van készítve a betegek fogadására. A Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője emlékeztetett, az őszi, téli és tavaszi időszak nagyon kedvező a légúti fertőzéseknek, ezért fontos a friss zöldségek, gyümölcsök, valamint a D- és C-vitaminok fogyasztása. Szintén fontosnak nevezte a fertőzés megelőzésére vonatkozó szabályok betartását, így például a maszkviselést, a távolságtartást és a fertőtlenítést. Galgóczi Ágnes mindenkitől azt kérte, kerüljék a tömegrendezvényeket és azokat a helyeket, ahol a szociális távolságtartás nem megoldható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!