Létrehozva: 2021.03.01.

Kásler Miklós: Új helyet keresünk a 100 Tagú Cigányzenekarnak

Kiköltöztették eddigi székhelyéről és próbahelyéről a 100 tagú cigányzenekart. Az együttes már át is költözött a XXII. kerületbe.

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója Facebook-oldalán jelentette be, hogy minden erejével segíteni fogja a 100 tagú cigányzenekart, hogy egy új próbahelyet kaphassanak.

„Miután az együttes a fővárosi pártpolitikai csatározások egyik áldozataként elvesztette próbahelyét, úgy rendelkeztem, hogy az EMMI segítsen alkalmas ingatlant keresni a zenekar számára” – írta közösségi oldalán Kásler Miklós.

A tárcavezető bejegyzését azzal zárta, hogy Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár így most azon dolgozik, hogy a nemzeti örökségünk szerves részét képező, a hagyományokat nemzedékről nemzedékre átadó cigányzenészek világhírű együttesének a jövője biztosítva legyen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább