Létrehozva: 2018.12.16.

Karácsonyi vásárok: összehasonlítottuk az árakat

Az adventi idõszakban a hangulat kedvéért mindenképpen érdemes ellátogatni valamelyik karácsonyi vásárba. A legtöbb kistelepülésen és a fõvárosi kerületekben is tartanak helyi vásárokat, ahol - feltehetõen az olcsóbb helypénznek köszönhetõen - az ételek és az ajándékok olcsóbbak, de az italok alig.

A %Ripost% több karácsonyi vásárban is körülnézett, milyen árak fogadják a látogatókat. Azt tapasztaltuk, hogy a kisebb helyi vásárokban az ételek és az ajándéktárgyak ára kedvezőbb, arra azonban mindenütt számítanak, hogy a forralt borért, puncsért, forró csokiért megadják a pénzt a látogatók.

Nem meglepő módon a nemzetközi hírű vásáraink, így a fővárosi Vörösmarty téri, a Bazilika előtti és az Erzsébet téri a legdrágább, egyben persze a legnagyobb, leghangulatosabb és leglátványosabb is.

Ezeken sok a külföldi, a magyarok inkább csak bámészkodnak, legfeljebb egy-egy ajándéktárgyat vásárolnak. Azok a vásárok, amik elsősorban a helyi lakosságra számítanak, mint például az ajkai, nem a luxusra helyezik a hangsúlyt, hanem hétköznapi játékokat, karácsonyi díszeket, illatgyertyákat árulnak. A forralt bor árát itt deciben adják meg, szemben a Vörösmarty téri árussal, akinél három decit legalább meg kell vennie annak, aki meleg italt szeretne.

A kürtöskalács ára feleannyi Ajkán, mint a fővárosi Erzsébet téren. Debrecenben 4900 forintot is elkérnek a sültkolbász kilójáért, Ajkán az árat 20 dekára adják meg, ha egy kilót számítunk, akkor 4500 forintra jön ki, de van melegszendvics vagy bundáskenyér 400 forintért. Egy sima krumplilángos az Erzsébet téren 1000 forintba kerül, aki kér is rá valamit, attól 2000-2500 forintot kérnek. A Vörösmarty téren egy töltött tócsni 2500 forint.

Az árakat egyébként nemcsak a kereslet határozza meg, hanem az is, mennyi helypénzt kér az önkormányzat a vállalkozóktól. A Vörösmarty téren például a kisebb vendéglátóhelyek a hét hétre húszmillió forintot is kifizetnek, Ajkán a bérleti díj ennek a töredéke – igaz, a fizetni képes vendégek száma és pénztárcája is jelentős különbséget mutat.  

 

Néhány vásári ár

Debrecen

Forralt bor 250-300 Ft/dl

Forró csoki 550 Ft/1,5 Ft/dl

Kürtöskalács 1000 Ft/db
 

Ajka

Forralt bor: 200-300 Ft/dl

Forró csoki 400 Ft/1,5 Ft/dl

Kürtöskalács: 600 Ft/db

 

Budapest, Erzsébet tér

Forralt bor: 1000 Ft/3 dl (333 Ft/dl)

Forró csoki: 400 Ft/dl

Kürtöskalács: 1200 Ft/db

 

Budapest, Vörösmarty tér

Forralt bor: 900 Ft/3dl (300 Ft/dl)

Forró csoki: 450 Ft/1,5 dl

Kürtöskalács 1300-1500 Ft/db

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját