Létrehozva: 2021.09.21.

Karácsony Gergely újabb hazugsága, most az adjunktusi fizetéséről

Kétszer annyit keresett még 2008-ban a jelenlegi főpolgármester adjunktusként, mint amennyiről a múlt heti nyilatkozataiban beszélt.

Karácsony Gergely kétszer annyit keresett adjunktusként 2008-ban, mint amennyiről a főpolgármester a múlt heti nyilatkozataiban beszélt – tudta meg a Magyar Nemzet. A lapunk birtokába jutott információk egyértelműen cáfolják Karácsony Gergely szavait.

Karácsony Gergely fõpolgármester,
Havanna lakótelep
Fotó: Metropol

Egy múlt heti fórumon Karácsony Gergely azt állította a Médiaworks Hírcentrumának kérdésére, hogy nagyjából százezer forintot keresett.

Úgy tűnik azonban, hogy Budapest főpolgármestere, miként annak idején a nyelvvizsgájáról, úgy most egykori fizetéséről is füllentett. A Magyar Nemzet értesülései szerint ugyanis Karácsony Gergely adjunktusi fizetése már 2008-tól havi 218 ezer forint volt, vagyis több mint a duplája, mint amennyit a főpolgármester említett.

Az ügyben a lap megkereste a Főpolgármesteri Hivatalt, s feltette a kérdést: igaz-e, hogy Karácsony Gergely 2008-tól havi 218 ezer forintot keresett adjunktusként. A Városháza azt válaszolta: a lap forduljon a Corvinus Egyetemhez, ők tudnak erről felvilágosítást adni, nem a Főpolgármesteri Hivatal.

Érdemes felidézni, hogy nem ez volt az első eset, hogy hazugságon kapta a nyilvánosság Karácsony Gergelyt. A főpolgármester például – állítása ellenére – nem rendelkezett középfokú nyelvvizsgával, ami előírás lett volna egyetemi oktatói munkájához.

A Magyar Nemzet számolt be arról elsőként, hogy lezárult az Oktatási Hivatal átfogó vizsgálata, amelyben 32 oktató helyzetét tekintették át, s arra jutottak: Karácsonyt jogszerűtlenül alkalmazta tanársegédként és adjunktusként a Budapesti Corvinus Egyetem, ugyanis hiányzott az ehhez szükséges nyelvvizsga és a doktorjelölti jogviszony. Más oktatónál ugyanakkor nem találtak problémákat.

A főpolgármester először minden felelősséget a Corvinus Egyetemre hárított az alkalmazása körüli botrányban, úgy fogalmazott, hogy ő csupán végezte a munkáját, azóta azonban érdemben nem hajlandó megszólalni az ügyben.

Amennyiben Karácsony Gergely lesz a szivárványkoalíció miniszterelnök-jelöltje, gyakorlatilag a lovak közé fogja dobni a gyeplőt, és nem fog foglalkozni a főváros ügyeivel. Ez abból az interjúból derült ki, amelyet a főpolgármester az Inforádió Aréna című műsorában adott a minap. – Akkor abban az időszakban (vagyis a választásig) a helyettesek viszik a főváros ügyeit? – kérdezte a műsorvezető, mire Karácsony azt felelte, hogy „természetesen, a város vezetésében kiváló kollégáim vannak”. Vagyis beismerte, hogy teljes mértékben az országos politikai ambícióival fog foglalkozni a főpolgármesteri feladatai elvégzése helyett. Arról nem is beszélve, hogy a főpolgármester-helyettesekhez egy-egy szakterület tartozik, a főváros ügyeinek egészét a főpolgármester dolga átlátni, így ha Budapest első emberét nem eseti jelleggel, átmenetileg helyettesítik, hanem hónapokig vagy mondjuk egy fél esztendeig, akkor elgondolható, hogy ebből milyen káosz keletkezhet. Karácsony egy-egy elejtett megjegyzéséből, elszólásából már korábban is egyértelműen kiderült, hogy nem veszi komolyan azokat a kötelezettségeket, amelyeket főpolgármesterként el kellene látnia. Emlékezetes, egy nyáron közzétett Facebook-videójában arról beszélt, hogy az előválasztástól függetlenül ő azért napi nyolc órában továbbra is főpolgármester. Ez egyébként nem igaz, hiszen számos alkalommal a nap nagy részét tölti el vidéki szereplésekkel, nyilatkozatokkal, figyelemfelkeltő akciókkal. Nem mellesleg közpénzből fizetteti a kampányának egyes elemeit. Mindennek a következményét már most a bőrükön érezhetik a budapestiek a városszerte – és nem csak az aluljárókban – terjengő húgyszag, az agresszív kéregető csoportok, a gondozatlan, koszos utcák, a mínuszba forduló büdzsé, no meg a végeérhetetlen dugók, a kaotikus közösségi közlekedés formájában. Azzal, hogy Karácsony teljesen fejetlenül hagyja a fővárost, gyakorlatilag a közel kétmilliós Budapest jövőjét áldozza fel Gyurcsány Ferenc piszkos játszmájának piti bábfigurájaként.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási tűz tombol Koppenhága egyik híres épületében - videó

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

mandiner.hu

Nem volt jókedvében Jürgen Klopp, elmondta a véleményét Szoboszlairól is a vesztes meccs után

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Holtan esett össze egy középiskolás Somogy vármegyében, édesanyja talált rá

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár