Létrehozva: 2020.07.17.

Karácsony Gergely és az ellenzék tudatosan félremagyarázza a tiszti főorvos által közölt adatokat

Szó sincs arról, hogy minden negyedik beteg kórházban fertőződött volna meg!

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere megint úgy próbálja meg elhárítani és másokra kenni a felelősséget, hogy tudatosan és szándékosan félremagyarázza a járványügyi adatokat! Ahelyett, hogy végre ellátogatna a Pesti úti Idősek Otthonába, ahol 55 ember meghalt és ahol a betegeket elhanyagoltan, lesoványodva, kiszáradva érte a koronavírus-fertőzés, ahol nem volt biztosított az orvosi ellátás és a járványügyi előírásoknak megfelelő védelem, Karácsony megint megpróbálja a kórházakra és a járvány ellen sikeresen védekező egészségügyre hárítani a felelősséget.

Szó sincs arról, hogy minden negyedik beteg kórházban fertőződött volna meg koronavírussal, ugyanis nemzetközi előírás szerint minden fertőzést, amelynek tünetei 48 órával a kórházba történt felvétel után jelentkeznek, azt mind kórházi fertőzésnek kell tekinteni – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, reagálva Karácsony Gergely Facebook bejegyzésére, aki azt állította, hogy a kórházakban terjedt el a járvány.

Az új koronavírus fertőzés (COVID-19) lappangási ideje 1-től 14 napig terjed. Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy intézményben ápolt betegnél ezen időn belül jelentkeznek a fertőzésre jellemző tünetek, akkor nem lehet megmondani, hogy az adott intézményben fertőződött meg, vagy már a lappangási időben került felvételre.

Nem mellesleg a kórházak több száz, az idősotthonokból beszállított fertőzöttet ápoltak, ez így volt a Pesti úti idősotthon több száz lakója esetében is – magyarázta az EMMI sajtószóvivője.

Hozzátette: „Sajnálattal látjuk, hogy a járványt továbbra is politikai csatározásra használja az ellenzék .”

Megszólalt a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) is:

„Valótlan és félrevezető azt állítani, hogy minden negyedik koronavírusos beteg kórházban fertőződött meg, és 260, többségében idős, krónikus betegségtől szenvedő ember ezért halt meg

- hívták fel a figyelmet, hozzátéve: számos híradás félremagyarázta a tisztifőorvos által közölt – a kórházi fertőzések számára vonatkozó – adatokat. A járványügyi adatok megfelelő értékeléséhez szakértelem szükséges – figyelmeztet a népegészségügyi központ.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó