Létrehozva: 2021.12.04.

Karácsony és Márki-Zay sajtótájékoztatót hirdetett, aztán elmenekültek a kérdések elől

A Párbeszéd sajtótájékoztatóján felszólalt Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely is.

A Párbeszéd szombati kongresszusa után online sajtótájékoztatót hirdetett, amelyen többek között felszólalt a baloldali miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely főpolgármester, és Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke is.

A Facebookon élőben közvetített eseményen azonban igencsak korlátozott voltak a sajtó lehetőségei, hiába nevezték „sajtótájékoztatónak„. Miután Karácsonyék elmondták mondandójukat, a sajtó kérdéseit és az azokra adott válaszokat a nézők már nem hallgathatták meg,

a kínos kérdéseket nem merték vállalni Karácsonyék, egyszerűen megszakították a közvetítést.

Ez nem is csoda, tekintve, hogy napról-napra újabb és újabb botrányokba keverednek, a Városháza-botránytól kezdve, a Mocsárosdűlő ügyén át odáig, hogy Márki-Zay folyamatosan sértegeti a választókat, akiknek egy részét sötétben tartott, trágyával etetett gombának nevezett.

Ráadásul minap azt is kijelentette, hogy

Sőt, az sem zavarja, hogy attól a Bige Lászlótól fogadjon el pénzt a kampányára, akinek a kartellezése 36 milliárd forintnyi kárt okozott a magyar gazdáknak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Részeg keselyűkhöz kellett állatmentőket hívni az Egyesült Államokban - videó

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat

INSIDER

Úgy szálltak ki, mint egy tankból: gyermekes apuka karambolozott Érden - Fotók

INSIDER

Hajrá, magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében