Létrehozva: 2017.10.20.

Kamu lakásokra csaltak ki 8 milliót a budapesti bácsitól

A nõ, aki a lánya lehetett volna, teljesen a bizalmába férkõzött a 86 éves férfinek.

A vád szerint a 48 éves nő pár hónap alatt összesen több mint nyolc millió forintot csalt ki az időskorú férfitól.

2015 őszén ismerkedett meg az akkor 86 éves férfival, akinek sikerült rövid időn belül a bizalmába férkőznie. 

A nő ezután három hónap leforgása alatt különböző ürügyekkel, több részletben összesen 8,3 millió forintot kért és kapott kölcsön az időskorú férfitól.

A pénzt, egy kitalált XXII. kerületi és egy XV. kerületi ház tehermentesítésére és az ott elvégzendő munkákra kérte, de ebből semmi nem volt igaz. Emellett kitalálta azt is, hogy az egyik házra már jelentkezett vevő és a vételárból vissza tudja majd adni a kölcsönöket. 

Csakhogy egyáltalán nem állt szándékában visszafizetni a pénzt. 

A nővel szemben a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. Kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphat. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz