Létrehozva: 2020.06.04.

Kaiser Ede elárulta, miről álmodik

Szerinte megbűnhődött a rossz tetteiért, és most már szeretne normális életet élni.

A tévében hallott először a móri mészárlásról Kaiser Ede, ami miatt több évig ült börtönben. A sors iróniájaként azonban pont a tévéből tudta meg azt is, hogy elfogták a valódi elkövetőket. A férfi azonban csak azután kezdhetett új életet szabadlábon, miután leült 18 évet fegyveres rablások miatt.

„Amikor a tárgyaláson levetítették a bankban készült felvételeket, azt hittem, elájulok, pedig az én életem sem makulátlan, sőt, de erre soha nem lettem volna képes. A börtönben találkoztam Weiszdorn Róberttel, aki bocsánatot kért tőlem. Megjegyzem, van miért, hiszen öt évig lapított, és hagyta, hogy engem elítéljenek”- nyilatkozta Kaiser Ede.

Kaiser Ede 18 év börtön után, hétfőn szabadult. Első útja a szüleihez vezetett, most pedig fel kell építenie új életét
Fotó: Bors / Bánkuti Sándor

A frissen szabadult férfi azt is hozzátette, egyáltalán nem haragszik gyerekkori barátjára, Attilára, aki azt állította a rendőröknek, hogy ő gyilkolt. Egy lelkész segített neki abban, hogy könnyebben tudjon megbocsátani. Tervei szerint, amikor meglesznek a papírjai, amilyen gyorsan csak tud, munkába állna. Tisztességes életet szeretne, nem pedig bujkálni, ezért is vállalja a nevét és az arcát is a nyilvánosság előtt. Véleménye szerint, amit valójában elkövetett, azért megbűnhődött.

„Persze, a szeretet, az ölelés, az érintés nagyon hiányzott a börtönben. Álmaimban egy kislány is szerepel, fiút nem szeretnék, hiszen mi van, ha az apja habitusát örökli? Egyelőre az is boldoggá tesz, hogy a barátaimra számíthatok. Ha pénzem jelenleg nincs is, az ő szeretetük által gazdagnak érzem magam” – árulta el Ede arra a kérdésre, hogy szeretne-e családot alapítani a jövőben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz