Létrehozva: 2018.11.05.

Õk kapták idén a Nemzet Művésze díjat

2018-ban hét alkotó kapta meg a Nemzet Mûvésze díjat a hétfõi, Pesti Vigadóban tartott átadó ünnepségen.

Hétfőn adták át az idei Nemzet Művésze díjakat, és hét alkotó is átvehette az elismerést a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen. 2018-ban a nemzet művésze lett

  • Budai Ilona népdalénekes;

  • Fekete György belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke;

  • Kampis Miklós építész;

  • Kunkovács László fotóművész, néprajzkutató;

  • Lator László költő, műfordító, esszéista;

  • Orosz István grafikusművész

  • Rofusz Ferenc animációsfilm-rendező.

    A díjazottak névsorát Vashegyi György, az MMA elnöke jelentette be a hétfői átadó ünnepségen. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azt mondta, „magyarságunk számos más nemzettel ellentétben azért nem veszett el a történelem viharaiban, mert különös és erős önazonosság-tudattal rendelkezik, ami képes ellenállni minden erőszakos külső hatásnak”.

    Azt is mondta, hogy „ennek az életszemléletnek a legfőbb gyökerei az ősi és a keresztény hagyományunk, a nyelvünk, Istenbe vetett hitünk, egymás szeretete és tisztelete, kultúránk, művészetünk és irodalmunk. [...] Nem lehetnénk magyarok, ha nem lenne magyar identitásunk, ha nem lenne lelkünk és gondolatvilágunk szerves része Vörösmarty lírája, Munkácsy festményei, Jókai regényei, Liszt és Kodály dallamai, Kós Károly épületei. A magyar művészet olyan kimagasló alkotókkal és alkotásokkal rendelkezik, amelyekre méltán lehetünk büszkék. A művészet egyik célja nemzetünk hagyományainak, történelmünknek, érzésvilágunknak és életszemléletünknek a méltó feldolgozása.”

    A %RIPOST% is gratulál minden díjazottnak!

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

    origo.hu

    Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

    borsonline.hu

    Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

    magyarnemzet.hu

    Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

    mindmegette.hu

    Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

    origo.hu

    Veszélybe került Marics Peti karrierje

    origo.hu

    Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

    ripost.hu

    Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

    INSIDER

    "Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

    INSIDER

    Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

    INSIDER

    "Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban