Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.04.19.

Jónyer István alig várta az oltást

Jónyer István, aki már betöltötte a hetvenedik életévét, nagy örömmel csatlakozott a kormány kampányához, hogy nyárra már szabadabban élhessük minden napjainkat.

Szerző Ripost

A Halhatatlan Sportolók Klubjának tagja, Jónyer Istán a kínai vakcinát kapott márciusban.

Mikor gondolt arra, hogy beoltatja magát? Egyáltalán, ön szerint szükség van az oltási kampányra?

„Amint lehetett, azonnal regisztráltam. Én nem vagyok orvos, de pontosan tudtam, hogy egy ilyen szörnyű, halálos áldozatokat követelő világjárványt csak oltással, tömeges vakcinázással lehet legyűrni. Szóval, nem volt kérdés, hogy kell az oltás, és ameddig vártam a „behívóra”, csak úgy, a magam szakállára, én is megkezdtem a kampányolást az ismerőseim között. Szerencsére nyitott fülekre találtam. A barátaim, a világbajnok társaim is felvették már legalább az első oltást, én magam már a másodikon is túl vagyok.„

Volt valamilyen, akár kellemetlen érzése az oltás után?

„Nem is éreztem, amikor megszúrtak. Igaz, mondta az orvos, hogy pihenjek egy kicsit az oltást követően, de bevallom, ezt a kérését nem igazán teljesítettem. Jól éreztem magam és most is kiválóan vagyok, teszem a dolgomat, persze a legnagyobb körültekintéssel, mert hiába lettem már védett, az ördög nem alszik.”

A családját behívták már?

„Az asszony is túl van az oltáson, a nagylány még várja az értesítést. Remélem a gyerek is mihamarabb megkapja a vakcinát és akkor már ő is belekerül azok közé, akik – csendben és név nélkül – kampányolnak azzal, hogy felvették az oltást.„

Mit szólt ahhoz, hogy kínai oltóanyagot kapott?

„Nagyon örültem neki, mert meggyőződésem, hogy a legjobb, amit eddig bevetettek a koronavírus ellen. Hallottam én is, hogy többen nem szeretnék ezzel vagy azzal beoltatni magukat, de szeretném az orvosokat, például Szlávik doktort idézni, miszerint „csak az az oltás jó, amelyet már beadtak”. Én most kínai segítséget kaptam, köszönet érte. Beszéltem is néhány napja az egyik volt kínai ellenfelünkkel, s külön megköszöntem neki, hogy segítenek nekünk magyaroknak, hogy mielőbb legyőzzük a gyilkos vírust. Csak annyit válaszolt, hogy szívesen, de hozzá tette, a phenjani világbajnokságon elszenvedett vereséget, amikor mi legyőztük őket, sohasem bocsátja meg ”– búcsúzott nevetve Jónyer István.

 

Regisztráljon az oltásra, és ha kell, ellenőrizze a regisztrációját! A vakcinainfo.gov.hu oldalon tud regisztrálni a koronavírus elleni védőoltásra. Egy internetes felületen a regisztrált, de még be nem oltott személyek lekérdezhetik, hol tartanak a folyamatban. Akinek a honlap megerősíti, hogy van regisztrációja, nem kell semmit sem tennie. Akinek egy “nem” jelenik meg, akkor sem kell megijedni, mert néhány nap szükséges az adatok feldolgozásához. Ha több hét telt el a regisztráció óta, akkor valószínűleg hibásan rögzíthette az adatait, és ezt is javítani lehet. Az adatokat az [email protected] oldalra elküldve lehet javítani. A https://vakcinareg.neak.gov.hu/regisztracio/index.jsp oldalon lehet lekérdezni a regisztrációt.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Van pénze? Ha igen, erre költse, mert megéri!

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen