Létrehozva: 2019.12.03.

Jobban teljesítenek a magyar diákok

A tanulók eredményei javultak a PISA felmérésben.

Minden területen javultak Magyarország oktatási eredményei a PISA mérésben.

A magyar tanulók a 2015-ös eredményekhez képest jobban teljesítenek – derül ki a PISA felmérésből. A magyar diákok eredményei mindhárom mérési területen – a szövegértésben, a matematikában és a természettudományban – javultak.

Magyarország eredménye megközelíti a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD átlagát. Szintén pozitív, hogy a családi háttér miatti különbségek egyre kevesebb szerepet játszanak a magyar tanulók teljesítményében, kevesebb az iskolai hiányzás és a magyar tanulók 68 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elégedett az életével.

A nemzetközi PISA mérésre – melyben ezúttal 79 ország vett részt – 3 évenként kerül sor, a 2018 tavaszán végzett felmérés eredményeit ma mutattat be az OECD. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint a javuló tendenciák mögött ott vannak a köznevelésben elindított fejlesztések, az állami felelősségvállalás az iskolák fenntartásáért, a pedagógusok, a gyermekes családokat és az iskoláztatást segítő kormányzati intézkedések.

Az államtitkár azt is hangsúlyozza, hogy feladat van még bőven, holnaptól a 2021-es mérésre készülnek. A kormány jövőre 645 milliárd forinttal többet fordít oktatásra 2010-hez képest, 355 milliárddal többet pedagógus bérekre, dupláját az ingyenes tankönyvprogramra, háromszorosát az ingyenes gyermekétkeztetésre és folyamatosak az iskolafejlesztések.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin