Létrehozva: 2019.08.18.

Jó híreket közöltek a meteorológusok, ilyen lesz az idő az ünnepen

A következő napokban meleg időre számíthatunk, és kiélvezhetjük a nyár végét az ünnepen is.

Szerző Ripost

Vasárnap egy felhősáv vonul át fölöttünk, délutánra azonban nyugat felől jelentősen csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap. Csapadék nem várható. A Dunántúlon és néhol északon, északkeleten élénk, Sopron környékén erős lökések kísérhetik a déli-délnyugati szelet. Délután már 27-34 fok valószínű.

Hétfőn is túlnyomóan napos, száraz, meleg nyári időre van kilátás. A Dunántúlon és helyenként a középső tájakon élénk lehet a déli-délkeleti szél. A csúcshőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.

Kedden, államalapításunk ünnepén is a napsütésé lesz a főszerep, csapadék nem várható. A Dunántúlon feltámadhat a délkeleti szél. Enyhe hajnalt követően napközben 30-35 fokig melegszik a levegő.

Szerdán elszórt záporokkal, zivatarokkal, erős, a Dunántúlon helyenként viharos északi-északnyugati széllel hidegfront érkezik. A Dunántúlon 25-29, a Dunától keletre még 29-34 fokot mérhetünk. Csütörtökön kellemes nyári időre számíthatunk, 26-31 fokos maximumokkal, csupán egy-egy záporral, zivatarral. Keleten még élénk lesz a szél – írja az Időkép.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Kik állnak Magyar Péter mögött? Itt a lista azokról, akik támogatják a baloldal legújabb reménységét

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor elindította a Fidesz kampányát - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban